A fal leomlásának 30. évfordulóját ünnepelte ma Németország, két magyar ellenzéki politikust is meghívtak az ünnepségsorozatra.
Krausz Tamás történésszel beszélgettünk arról, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le a mára vonatkozóan a vele készült interjúkötetből, különös tekintettel az autoriter rendszerek működésére nézve.
Amikor 1956 kapcsán lassan ott tartunk, hogy restaurációs ellenforradalom volt, ideje feleveníteni, hogy hogyan nézett ki az, amikor a dolgozó nép nem névleg, hanem gyakorlatilag birtokolta a hatalmat a szovjet katonai hatalommal szemben is, és majdnem megtette Kodály Zoltánt államfőnek. Pedig megtörtént, és így történt, csak ezt a részét a történelemnek kiradírozták azok, akik rettegnek tőle.
A Kérdések és válaszok a rendszerváltásról című kötetből közlünk szemelvényeket.
Számos, nagyhírű politikusunkat, hadvezérünket muszlim közösségek fogadták be.
Budapestet nagyrészt olyan politikai döntések formálták, amelyeknek több köze volt az önkormányzatok korlátozott anyagi lehetőségeihez, valamint a helyi gazdasági szereplők és az önkormányzati politikusok rövidtávú érdekeihez és a képzelőerő hiányához, mint egy 21. századi metropolisz lakóinak tényleges igényeihez.
A rendszerváltás után „a piaci elv minden területen” volt az uralkodó gondolat az eliteknél. Ez nagyon sok kárt okozott országszerte, különösen vidéken, kisvárosokban – mi lehetett volna ennek az alternatívája?
1973. szeptember 11-e után a dél-amerikai ország demokráciája már sohasem állt teljesen helyre, a politikai válság nyomai ma is érzékelhetőek.
A Horthy-rendszer egyik vezető oktatáspolitikusának emeltek szobrot Vácon. Hogy antiszemita volt, az úgy tűnik, nem számít.
Száz évvel ezelőtt gyilkolták meg a fehérterroristák Simon József katolikus papot, akinek az volt a bűne, hogy a földosztást és az egyház demokratizálását sürgette.
