Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tényleg valami nagyszerű dologért küzdeni, globális szinten, globális tétekkel

Húsz évvel ezelőtt, 1999. november 30-án a nemzetközi együttműködésekből szerveződő alterglobalizációs mozgalom megakadályozta a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) seattle-i konferenciájának megtartását. A szimbolikusan itt megszülető mozgalom öröksége azóta is meghatározó a rendszerkritikus, baloldali politikában. Az alterglobról Gagyi Ágnes mozgalomkutatóval és Kiss Viktor ideológiakutatóval beszélgettük, akik mindketten belülről tapasztalták meg ennek a globális kezdeményezésnek a működését.

Kezdjük talán azzal, mi is volt az alterglobalizációs mozgalom?

Kiss Viktor: Amikor az alterglobalizációs mozgalomról beszélnek, akkor általában teljesen evidensnek szokták venni, hogy ez a neoliberalizmus ellen szerveződő mozgalom volt. Valójában azonban az volt az újdonsága, hogy tulajdonképpen a „mozgalmak mozgalma” volt. Ez pedig azért jöhetett létre, mert a ’90-es évek végére sokan úgy érezték, hogy az eddigi lokális szintű mozgalmak helyett egy globálisra van szükség.

Az alterglob mozgalom megszületésének hátterében kettős érzés húzódott meg.

Egyrészt úgy tűnt, hogy akkoriban dől el, hogy milyen lesz a világ a következő időszakban, minden alakulóban volt, még csak tíz év telt el az államszocializmus összeomlása óta, akkoriban futott fel az internet, nálunk akkor jelentek meg a kereskedelmi tévék, és a 2000-es év is közeledett, aminek azért volt egy erős szimbolikus hatása, hiszen új évezred várt ránk.

De közben az is látszott, hogy ahogy kinéznek a dolgok, nem mi fogjuk meghozni a döntéseket, hanem a globalizáció új erősei: a multinacionális cégek, a centrumországok érdekeit kiszolgáló globális szervezetek (WTO, IMF, Világbank, EU), illetve a hálózataikba tartozó helyi média, politikai és szakértői elitek. Ahogy ezt Antonio Negri az alterglob mozgalmak egyik alapművében nevezte: az új globális Birodalom. Az alterglob mozgalom célja az volt, hogy ellenállás jöjjön létre velük szemben és egy demokratikus alternatíva, amelynek keretében megcsinálhatjuk a saját globalizációnkat. Az 1999-es seattle-i tüntetés szimbolikusan ennek volt az első epizódja.

Gagyi Ágnes: Mint minden történetet a világon, az alterglobalizációs történetet is a Nyugat szempontjából szokás utólag is látni, miközben pont az volt a lényeg, hogy ez egy globálisan összeálló mozgalom volt, amely a ’80-90-es években végbement neoliberális átalakulás globális hatásai ellen szerveződött.

Ma a neoliberalizmust is leginkább úgy ismerjük, hogy a nyugati jóléti társadalmakra nézve mit jelentett. Itt röviden azt a sztorit szokás elmondani, hogy sajnos a szociáldemokrácia második világháború utáni vívmányai elmúltak.

Ehhez képest a mozgalom elsősorban abból a tapasztalatból indult ki, hogy a világ félperifériáin és perifériáin, Latin-Amerikában, Afrikában és Kelet-Európában mi is volt a neoliberalizmus.

A neoliberális globális válságkezelés első hullámában ugyanis a centrum megpróbálta kihelyezni a hetvenes évek gazdasági válságának hatásait. Ez elsősorban nem a centrum társadalmainak fájt, és az alterglobalizációban a periféria mozgalmai találtak egymásra az újonnan feltámadó nyugati baloldallal.

A mozgalom teljesen világosan tőkeellenes megmozdulás volt. Engedjük el a harmadik világ országainak adósságait, ne vágjuk ki az esőerdőket, ne legyen iraki háború – folyamatosan olyan dolgokat mondtak, amiket a rendszer nem tudott teljesíteni, nem tudta volna bevenni a repertoárjába.

Tüntetés az athéni európai szociális fórumon, 2006-ban, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségével szemben. Forrás: Wikipedia.

Akkor ezért is szűnt meg már a 2008-as válságot megelőző időkben?

KV: Az alterglob mozgalom eltűnésének az okát ott kell keresni, hogy ebben az egy évtizedben mi változott a politikai felállásban. Én három dolgot tudnék mondani. Egyrészt 1999-ben a neoliberális globalizáció teljes nyíltsággal lépett föl, ez a 2000-es évek végére azonban megváltozott. Megtanulta, hogy mindenféle politikai erővel megtalálja az együttműködés lehetőségét. Ez egy borzasztóan új helyzet volt, mert nem lettek olyan nyilvánvalóak a felállások, mint előtte.

A másik fontos változás, hogy az alterglob szótára időközben a neoliberalizmus szótárává vált. Ha most megnézünk egy mainstream szociáldemokrata vagy liberális-zöld pártot, ha megnézzük például a DK-t vagy a Momentumot, akkor ott vannak azok a vállalható és szimpi törekvések, amiket az alterglob mozgalom fogalmazott meg annak idején. Ma már nincsen olyan mainstream neoliberális párt, amely ne próbálna ökotudatosnak tűnni.

Harmadrészt a 2000-es években magában a kapitalizmusban is volt egy változás. Az egész financializáció részeként – ami például a devizahitel válsághoz vezetett – elkezdték nyomatni az emberek felé, hogy milyen jó ez a rendszer, milyen jól lehet össze-vissza fogyasztani és vásárolni, hogy a határ a csillagos ég. Amikor pedig jött a 2008-as válság, és ott állt az egész nyugati világ az út szélén, akkor a populista jobboldal tudott robbantani, mert nem azt mondta az embereknek, hogy „látjátok, ez így nagyon nem volt jó, nem ez a jó irány”, hanem hogy „majd mi megvédünk titeket, nem a ti hibátok”.

: Belülről nézve az volt a tapasztalat, hogy Seattle nagyon jól nézett ki, de utána Dohában a gazdasági erők elintézték, amit akartak. A mozgalomban tovább ment az ún. summit-hopping, mert az volt a feltételezés, ha ribilliót csapsz körülötte, legalább a problémára felhívod a figyelmet, és elérsz valamit. Ez a modell viszont egyre jobban kifáradt, egyre durvább volt a verekedés, amibe ez a figyelem került, az eredmények meg nem voltak az erőfeszítéssel arányosak.

Háborúellenes tüntetés 2002 szeptemberében, Londonban. Fotó: AK7, William M. Connolley /Wikipedia.

2003-ban az iraki háború ellen megszervezték a világ legnagyobb összehangolt mozgalmát, de nem lett konkrétan semmi eredménye.

Én belülről úgy éreztem, hogy ez a belső elfáradás volt az, ami a mozgalmi keretet is megváltoztatta, és egyre többen kezdtek beszélni arról, hogy nem célravezető az elképzelés, miszerint a delegitimált államok helyett a globális civil társadalmi hálózatok adjanak ellenerőt a piaci globalizációval szemben.

Ott, ahol elég erősek voltak a helyi mozgalmak, főleg Latin-Amerikában, a megfogalmazott célokkal rokonszenvező kormányok kezdtek felállni. Ezeken a helyeken az lett a koncepció, hogy a mozgalmak dolgozzanak együtt az új kormányzatokkal, kössék meg a szükséges dealeket.

Ami megint inkább a nemzetállami keretek közé terelte vissza őket.

KV: Az alterglob mozgalom szemszögéből nézve ez egy óriási tévedés és zsákutca. Azt ne felejtsük el, hogy az a mély meggyőződés volt az alterglobalizációs mozgalom hátterében, hogy a hagyományos állam és politikai keretek nem alkalmasak arra, hogy az egész globális hatalmi hálózatra és a neoliberális következményekre világszinten választ lehessen adni. Tehát ez a mozgalom nem pusztán a civil társadalomnak a globális megmozdulása volt, hanem egy alternatív stratégiának a kidolgozási kísérlete is.

Ez pont nem az államra és a nemzetállami politikára helyezte a hangsúlyt.

GA: A baloldali mozgalmak mindig is felfedezték ezt a gondolatot, hogy ami ellen küzdenek, az nemzetközileg szerveződik, így nekik is nemzetközileg kell megszervezniük magukat. Az első internacionálé munkásmozgalmából azt a következtetést vonták le sokan, hogy pont azért nem járt sikerekkel, mert az állami hatalom segítségével elnyomták őket.

Így a huszadik században mindegyik típusú antikapitalista, rendszerellenes mozgalom (a szociáldemokrata és kommunista internacionálék, a Globális Dél nemzeti felszabadítási mozgalmai) az államhatalom megszerzését célozta meg. És tényleg meg is szerezték, majd a második világháború után ott találták magukat a saját országaik globális kapitalizmusba való integrációjának menedzsereiként, mindenki próbált vele kezdeni, amit tudott. És ennek nyomán – főleg a hetvenes évek után, amikor egyre kevesebb javat lehetett visszaosztani – mindegyik delegitimálódott.

A ’68-as hullám úgy is érthető, mint ennek az állam felé mutató stratégiának kritikája. 68 mondott egy csomó olyasmit, ami aztán része lett a neoliberalizmus kulturális és marketing csomagjának. Az alterglobalizációs mozgalomban az, hogy majd a kreatív globális civil társadalom hálózatai egymással demokratikusan együtt dolgoznak a hatalom fluid globális terében, egyszerre volt 68-as rendszerellenes gondolat és neoliberális gyakorlat is.

Ilyen értelemben tehát a mozgalom internalizálta 68-nak a neoliberális változatát, de meg is teremtett új gyakorlatokat.

És az fontos, hogy valójában ez nem halt ki: akik Amerikában és Európában fő alterglob aktivisták, szervezetek voltak, ők ott vannak az Occupy mozgalom alapjainál. Majd ebből nőnek ki az új demokratikus szocialisták, akik visszatérnek az államhatalom kérdéséhez, de mindabban a mozgalmi koherenciában, ötletekben, modellprojektekben, amikre támaszkodnak, ott van az alterglobalizáció öröksége is.

Ha már szóba került ’68, van még egy hasonlóság közte és az alterglobalizációs mozgalom között: az életmódbeli kérdések hangsúlyozása.

KV: Igen, benne volt a dologban egyfajta életmódforradalomnak a szükségessége. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a mozgalomnak létre kell hoznia egy új tudatos életmódot, új viszonyt az ökológiai kérdésekhez, a fogyasztáshoz, az individualizmushoz, vagy épp a szegényebb országokhoz. Ehhez nagyon komolyan mozgósította az egész 68 utáni eszközkészletet olyan szereplők révén, mint például a Zöld Fiatalok, ahova én is erősen kötődtem.

GÁ: Most, amikor tényleg itt a világvége, nehéz elképzelni, de a mozgalmon belül világvége hangulat uralkodott. Az volt a hangulat, hogy mi mint amerikai középosztálybeli, diákhiteleket nyögő egyetemisták, mi nem gondolkodunk abban, hogy milyen jövőbe tudunk invesztálni a rendszeren belül, hanem teljesen egyértelmű módon kifordulunk belőle, és globális szinten egy másik jövőért szövetkezünk. Például nem veszünk új sportcipőt, hanem kb. a szemetesből szedjük ki, és valójában azokkal vagyunk együtt, azok számunkra a valódi tájékozódási pontok, akik csinálják a cipőt.

A 2006-os Európai Szociális Fórum plakátja; forrás: Wikipedia.

De hogy lehet ilyen életmódbeli kérdésekben közös nevezőket találni, miközben egy kanadai szakszervezetis és egy chilei rézbányász életszínvonala, élethelyzete radikálisan különböző?

KV: Az évszázados beidegződések szerint, amikor a baloldalról beszélünk, akkor általában munkásmozgalomra, a szegények, marginalizáltak mozgalmára, valami alulról jövő tömegmozgalomra gondolunk. Ebből a szempontból az alterglob mozgalom innovációs kísérlet is volt.

Akik a mozgalomba beléptek, azok között nem voltak meg ezek a mély eltérések, amiket említesz. Lehet, hogy munkásokat, farmereket képviseltek, de ők maguk egy elég magas belépési küszöbű mozgalomban vettek részt, az utazgatás finanszírozása, a nyelvtudás, a kulturális tőke mind kvázi belépési elvárás volt.

És ezt lehet a mozgalom korlátjaként felfogni, de úgy is, mint egy hitet, mely szerint, ha nekünk radikálisan globális tudatra van szükségünk, és egy teljesen más életmódra, akkor ezt a változást azokon a szinteken lehet elindítani, akiknek erre van kapacitásuk. Akinek az a legnagyobb problémája, hogy holnap fizesse be a villanyszámláját, attól nem fogod tudni elvárni, hogy gondolkodjon a harmadik világ szegényein, vagy hogy holnap felkeljen és megkérdőjelezze a nyugati életmód alapjait.

Persze ezen a ponton fel lehet tenni az elméleti kérdést, hogy a mozgalom bázisának kiszélesítéséhez jó eszközöket használtak-e. Az irány szerintem helyes volt: úgy építeni ki egy globális alternatívát, hogy laza szövetséget és erős egymás melletti kiállást hozunk létre nagyon sok féle szereplő, mozgalom és társadalmi csoport között. Mindenki a saját projektjét viszi tovább, de eközben egymást erősítjük. Így nem kell sem egy nagy közös ideológia, vagy centralizált szervezet többé (azt láttuk, hova vezet a baloldal történetéből). De nem is kell – ahogy kérdezed – valamiképpen egybeolvasztani olyanokat, akiket nyilván nem is lehet. Ezt a stratégiát nevezte el a mozgalom rögtön Seattle után Jeremi Becher és mások nyomán a „globalizáció alulról” szervezeti formájának és végig meghatározó is maradt.

GÁ: Amit elméleti kérdésként mondtál, Viktor, az gyakorlati kérdésként kb. úgy tevődik fel, hogy amikor a baloldali politika struktúrái szét vannak esve az egész világon, akkor milyen mozgalmat kezdesz el szervezni? Erre válaszként a meglévő szövetségekből ez a fajta modell jött ki: horizontális, de mivel globális intézményeket céloz, ezért magas belépési küszöbű.

Viszont akik bekerültek ebbe Kelet-Európából, azoknak egy irgalmatlan nagy tanulási esemény volt, hogy ott milyen szintű globális sokféleséggel találkoztál. Mert igaz, hogy nem tudott a chilei munkás eljönni, de eljött a szakszervezet, és elmondta, hogy mi van, és azt érezhetted, hogy felrobban az agyad, mert erről nem tudtál korábban, de közben összefügg a saját életeddel.

Beszéljünk kicsit az alterglobalizációs mozgalom Magyarországi ágáról!

KV: Az volt a magyar mozgalom legérdekesebb vonása, hogy mielőtt kikristályosodott volna az egész, már akkor jól kettészakadt.

A mozgalomnak az inkább politikai oldala, amelyik arra ment rá, hogy direkt ellenállást fejtsen ki, illetve a civil-ellenkulturális oldala között volt feszültség nemzetközi szinten is. De Magyarországon az történt, hogy két generációsan, kulturálisan és ideológiailag is tökéletesen összeférhetetlen szereplő jelent meg, a mozgalom pedig a két szereplő mentén durván kettévált.

Az egyik oldalra kerültek a civil szférából jövő, elsősorban ökokérdésekkel foglalkozó, és szinte teljes mértékben erre a civil, ellenkulturális dologra fókuszáló szereplők, akik alapvetően fiatalok voltak és apolitikusok. A másik oldalt pedig leuralták azok, akik valamilyen hagyományos pártos vonalban gondolkodtak, szinte kivétel nélkül valamilyen módon posztkádárista gondolkodásúak, és generációsan is idősebb korosztály alkottak.

GÁ: Én Romániában kezdtem el a mozgalmi részvételt, de ott is ugyanez volt a minta: rögtön hasadt. Ennek az is az oka, hogy míg mondjuk Latin-Amerika jól integrálódott a centrum-periféria diskurzusba, addig Kelet-Európa nem. Kelet-Európának az integrációja a társadalmi fórumok rendszerébe teljesen véletlenszerűen történt, meghívásos alapon, de a helyi viszonyok ismeretének hiányában.

Helyben, amikor pénzed sincs Európába utazni, helyi politikai erőd sincs, de kapsz egy meghívást, hogy része lehetsz egy globális mozgalomnak, ahol mindenki egyenlő, hogyne jelentkeznél be. És aztán beválogatnak valakiket, akik helyben nem feltétlenül relevánsak, vagy eleve a beválogatás miatt konfliktusba kerülnek másokkal. Ez mindenhol repesztett Kelet-Európában.

Erre jött rá egy csomó helyi adottság. Romániában ez úgy jelent meg, hogy egyfelől bejelentkeztek a mozgalomba volt kommunista struktúrák maradványai, másfelől meg, akik globális tudással jöttek, de gyenge helyi beágyazottsággal, ők nem bírtak velük megegyezni. Magyarországon, ahogy Viktor is mondta, a mélyebb marxista elemzéssel dolgozó, de korábbi generációs habitussal rendelkező csoport és az ökomozgalmak felől jövő, új fiatalok értették meg egymást nehezen, például a teljes hierarchiamentesség kérdése volt megosztó.

Lett ennek a fajta hasadásnak hosszabb távú következménye is a magyar baloldalra nézve?

KV: Az alterglobnak a lendületes részéből, az öko-civil-fiatal részéből bizonyos stratégiai elemek, bizonyos témák szinte teljes mértékben kikerültek: a magyar mozgalomnak az egész repertoárja, ideológiai arculata olyan volt, mintha az alterglobnak egyfajta csonka változata lenne.

Ennek volt következménye, hogy az alterglob mozgalom nem tudott érdemleges társadalmi mozgalmat létrehozni a neoliberális globalizáció kiszolgálói, Gyurcsányék és Kókáék ellen, ezért pedig borzasztó árat kellett fizetni. Meggyőződésem szerint 2006-ban azért tudta sokkal könnyebben lenyúlni a populista jobboldal az egész neoliberalizmus ellenes küzdelmet és a globalizációkritikus témákat – mert ez a terület teljes mértékben át lett engedve az MSZP balszárnyának, az Eszmélet körének, vagy a Munkáspártnak, akik viszont alkalmatlanok voltak ennek megszervezésére.

Azért indítottuk el a Rednews című portált 2004-ben, mert azt gondoltuk, hogy az antikapitalista és balos témákat valahogy rehabilitálni kell, és a civil tevékenység, meg az életmódforradalom nem fog tudni fennmaradni politikai ellenállás és társadalmi mozgalmak nélkül. Ehhez persze mi kicsik voltunk. Ami azonban fontos, hogy a mozgalom féloldalasságának árát azután az LMP-nek kellett megfizetnie azáltal, hogy úgy lépett be a politikába, hogy – az elmonodttakból adódóan – nem volt ténylegesen végiggondolva a politikához való viszonya, ahogy a baloldali témákhoz és az antikapitalizmushoz való viszonya sem.

Mit történt a mozgalom tagjaival később?

KV: Nagyon nagy részük visszahúzódott a hétköznapi életbe. Egy részük „hivatásos alternatívként” ment tovább, az alterglobos fílinget próbálta bevinni az átalakuló nyilvánosságba, vagy éppen a tudomány, az oktatás világába, mint jómagam.

A másik csapat egyértelműen az LMP és Párbeszéd, a 4K!, a HaHa vonala, vagyis akik azt gondolták, hogy ezt az egészet valamilyen módon be lehet vinni a nagypolitikába. Most ugye Karácsonyék főpolgármestert is adtak. Az ő megítélésüket az fogja eldönteni, hogy képesek lesznek-e válaszolni ugyanazokra a stratégiai kérdésekre, most 2019-ben, amely stratégiai kérdésekre az alterglob volt a válasz annak idején. Hogy amikor, mondjuk, az ökológiai kérdést kb. öt éven belül meg kéne oldani, és hatalmas világmozgalmat létrehozni a megoldódására, akkor ebben mi a szerepe annak, hogy most lesz-e fásítás vagy park az új atlétikai stadion körül.

GÁ: Nekem úgy tűnik, hogy a szervezetekkel, amelyek kinőttek pártpolitikai szinten, pont az történik, ami egy nem túl nagy mozgalmi bázissal rendelkező, de aztán nála sokkal nagyobb erővel bíró pártpolitikai mozgásba berekülő kispárttal történhet. Annak, hogy a mostani, egészen más, ellenzéki összefogásra kihegyezett térben Budapest élére került Karácsony, azt a tétjét nem látom erősnek, hogy pont az alterglob hagyományból mi tud bekerülni vagy sem. Az alterglob témák aktualizációját – akár az önkormányzati politika szintjén – sokkal inkább a kortárs mozgások tudják befolyásolni.

Márpedig vannak itt kortárs mozgások: a legnagyobb itthon talán a klímamozgalom, de érdemes szót ejteni a Rojava kapcsán kialakult tüntetésekről is. Tetten érhető ezekben az alterglobalizációs mozgalom öröksége?

GÁ: A klímaváltozás elleni harc dolgában egyik oldalon vannak a zöld-tőkés megoldások, a másik felén pedig ott vannak a tőkével szembemenő megoldások. Az európai politikában és általában a globális klímadiskurzusban sokkal erősebb az első vonal, és a témában megjelenő újabb mozgalmak nem feltétlenül kritikusak ebbe az irányba. Abban az értelemben kritikusak, hogy a folyó mérések alapján a tudomány a zöld-tőkés megoldásokhoz képest gyorsabb megoldást követel.

Az látszik, és a Mércén is kritizáljátok, hogy a magyar tüntetésekben a két vonal nincsen elhatárolva, és láthatóan a Karácsony politikájában sincsen elhatárolva, mert abban, hogy „smart city”, meg „zöld megoldások”, nincsen specifikálva, hogy az nem a zöld befektetésekről szólna.

Pedig a klímapolitikában ez egy irgalmatlanul fontos kérdés, nemcsak abból a szempontból, hogy mit lehet kezdeni a klímaváltozással, de abból a szempontból is, hogy a helyzetkezelés összes szociális következménye milyen. Az Extinction Rebellion (XR) és a Fridays for Future mozgalmakban van egy erős rendszerből való kiábrándulás, ami megnyit tereket másfajta politikai képzeletnek és céloknak, viszont nem feltétlenül van tudás vagy kapcsolat ezekkel a korábbi rendszerkritikus hagyományokkal.

Ez nemzetközi szinten is így van, az XR-nak elég konfliktusos a kommunikációja mondjuk az olyan angol mozgalmakkal, amelyek ezeket a témákat tolják harminc éve. Ennek a kapcsolatnak a kiépítése rendkívül fontos előttünk álló feladat.

KV: Én azt látom, hogy nagyon sok szempontból Rojava megadja a tüntetések résztvevőinek a hasonló élményt, ami az alterglob mozgalmat nagyon nagy mértékben felfuttatta. Hogy megnyílik a cselekvésnek valami tágabb tere, és hogy itt globális szinten vannak a tétek, és mi globális szinten veszünk részt, mert itt dől el a világnak a sorsa. Ilyen élmény nem volt Magyarországon az alterglob mozgalom után.

Azzal kapcsolatban, amit Ági mond, kiemelném, hogy

pont azért nagy a különbség az alterglobos mozgalom és a mostaniak között, mert alterglobosnak lenni az jelentette, hogy az ember nagyon szilárd politikai alapállásokhoz jutott. Ezek az alapállások adják meg azt az érzést, hogy egy mozgalom tényleg valami nagyszerű dologért küzd.

Mondjuk, hogy határt vonunk a tényleges és a szimulált ellenállás közé, vagy hogy azt mondjuk, hogy nem akarjuk Orbánt, de nem akarjuk a 2010 előtti világot sem. Hogy globális, vagy európai nívón mozgunk. Azt mondjuk esetleg, hogy mi nem működünk együtt a neoliberális globalizáció erőivel. Vagy hogy mi egy demokratikus mozgalmat szeretnénk, ami a mi mozgalmunk stb.

Az alterglob idején léteztek ilyen lehatárolások, amik nagyon erős identitást és kapaszkodót adtak – és szerintem az Orbán-rendszer elleni mozgalmak azért nem jöttek létre, mert ebben az értelemben egyszerűen semmi felemelő nem maradt mára az egész „demokratikus ellenzékben”. Egyetlen ilyen határ sem volt, amit ne léptek volna át, és ne érvénytelenítettek volna többször is az ellenzéki politikusok.

Ilyen szempontból nem lehet elmenni az egy évvel ezelőtti rabszolgatörvény elleni tüntetés eltérítése mellett: biztos alapállások mellett a centrum-perifériát, a nemzetközi munkamegosztást, a német tőke szerepét, a külföldre áramlást, a munka világának ezerféle tapasztalatát nagyon erősen lehetett volna tematizálni – de azok hiányában egy-két nap alatt eljutott oda a tüntetéssorozat, hogy beengedik-e a tévébe Kunhalmiékat vagy sem, és hogy mi lesz a választáson.

Számomra tehát az a nagy tanulság az alterglob és a mai helyzet összevetéséből, hogy valódi mozgalom építése nem fog menni olyan világos mércék nélkül, amelyekhez a szereplők tettei, intellektuális teljesítménye és személye mérhetők – mint amilyen a Kommün, vagy 1917 volt a régi baloldal számára, 1968 az új baloldalnak. És amilyen az alterglobalizációs mozgalom lehetne a mai időszakban.