Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezeket olvastuk 2019-ben

Az 1989-es rendszerváltások harmincadik évfordulója alkalmat adott, hogy idén visszatekintsünk az atóa eltelt időszakokra, és értékeljük azok politikai, gazdasági és társadalmi hatásait. Nem meglepő tehát, hogy idén több olyan kötet is bekerült kis válogatásunkba, amelyek alapos empíriával alátámasztott baloldali olvasatait adják a posztszocializmus évtizedeinek. De a klímaválság fenyegetése és a globális techno-kapitalizmus fokozatos izmosodása a jövőbeli kihívásokkal való szembenézés fontosságát is felveti, az idei évben pedig szerencsére ezekkel kapcsolatos olvasmányokban csak szűkölködtünk.

Scheiring Gábor: Egy demokrácia halála. Az autoriter kapitalizmus és a felhalmozó állam felemelkedése Magyarországon

Budapest, Napvilág Kiadó, 342 oldal.

Sebők Miklós: Paradigmák fogságában. Elitek és ideológiák a magyar pénzügyi kapitalizmusban

Budapest, Napvilág Kiadó, 315 oldal.

Szalai Erzsébet

Mindkét mű a magyarországi rendszerváltás óta eltelt harminc év társadalmi folyamatainak döntően politikai gazdaságtani elemzésén nyugszik, tehát fókuszában a gazdasági és politikai hatalmi folyamatok összefüggésrendszere áll. Mindazonáltal tartalmaz komoly társadalom-lélektani aspektusokat is.

Szemben a mai magyar társadalomtudományok pozitivizmusával, pontosabban az elméleti tevékenység és az empirikus kutatások egymástól való elszigeteltségével, Scheiring és Sebők műveiben elmélet és empíria szerves egységet alkot: könyveik elején a szerzők ismertetik azokat az elméleteket, és elméleti újításokat, melyek az empirikus anyag „kezelésének” orientációs alapjai lesznek, majd részben már a gazdag terepmunka és eredményeinek bemutatása során (mely terepmunkában a kvalitatív és kvantitatív módszerek széles tárházát alkalmazzák), de döntően  összegzésképpen, mindketten új teóriát, teóriákat, alkotnak. Végül a témáikhoz kapcsolódó további kutatásaik irányait és hipotéziseit ismertetik.

Szintén a pozitivizmussal szembeni lázadás, hogy mindketten nyíltan vállalják értékeiket – mégpedig baloldali értékelkötelezettségüket. Ami nem zárja ki azt, hogy ennek deklarálása után a lehető legobjektívebb elemzésre, elméletalkotásra törekedjenek.

Mindkét mű szerzője a politikai rendszerváltástól 2010-ig tartó, majd a 2010 után érvényes politikai, gazdasági és ideológiai viszonyok szembenállásaként írja le Magyarország elmúlt harminc évének történetét, bár a hangsúlyokat a három elem közül mindketten máshová teszik: Scheiringnél a gazdasági és politikai elem, Sebőknél az ideológiai elem a domináns.

(Szalai Erzsébet teljes recenzióját ide kattintva olvashatjátok.)

Shoshana Zuboff: The Age of Surveillance Capitalism. The Fight for a Human Future at the New Frontier of Power

(A megfigyelési kapitalizmus kora. Küzdelem egy emberi jövőért a hatalom új frontvonalán) New York, Public Affairs, 704 oldal.

Merker Iván

Az, hogy a Google vagy a Facebook visszaél az adatainkkal, 2019-ben senki számára sem újdonság, ez azonban még nem jelenti automatikusan, hogy értjük is, mit művelnek velünk ezek a vállalatok. A sztenderd válasz szerint ezek alapvetően nem közösségi médiával vagy internetes kereséssel/térképfejlesztéssel/mobil operációs rendszer fejlesztéssel/e-mail szolgáltatással stb. foglalkoznak, mint mondják magukról, hanem reklámcégek, amelyek a nem túl etikusan megszerzett adataink alapján személyre szabott reklámokkal látnak el minket, miközben a szolgáltatásaik használjuk.

Shoshana Zuboff, a Harvard üzleti tanszékének professor emeritája szerint ennél többről van szó. Könyve – amelyet, itt be kell valljam, még nem olvastam végig, de 350 oldal után már nyugodt szívvel tudom ajánlani – megfigyelési kapitalizmusnak (surveillance capitalism) nevezi azt a jelenséget, ahogy ezek a jellemzően techvállalatok pénzt csinálnak a viselkedési többletünkből (behavioral surplus), vagyis abból az adatmennyiségből, amely a cégek rendelkezésére áll és amelyre nincs szükségük a szolgáltatásaik javításához.

Ezeket előrejelző termékekké (prediction products) alakítják, amelyeknek a lényege, hogy pontosan előre tudják jelezni a jövőbeli viselkedésünket, amelyeket a jövőbeli viselkedések piacán (behavioral future markets) árusítanak. Ilyen termék, például, a targetált hirdetés is, amely előrejelzi, hogy mi meg fogjuk vásárolni a reklámban szereplő zoknit.

Zuboff végigveszi, hogy a neoliberalizmus ellenszenve a piacszabályozással szemben, a 9/11 utáni állami megfigyelések és a neoliberalizmus alatt élő emberek vágya egy jobb, kényelmesebb világ után hogyan vezetett egy olyan világhoz, ahol techvállalatok csak úgy szabadon lopkodhatják a legintimebb titkainkat is. Az igazán ijesztő fejlemény azonban az, ahogy ezek a vállalatok a viselkedésmódosítás eszközei (means of behavioral modification) keretében minket igazítanak az előrejelzéseikhez, a pszichológiai manipuláció eszközeivel.

Ez utóbbi jelenségről sem Zuboff ír először természetesen. De ellenben mondjuk Yuval Noah Hararival, Zuboff számára ezek a fejlemények nem cáfolják az emberi szabadság létét, hanem pont, hogy harcba hívnak annak védelmében.

Ugyan nyelvhasználata tudatosan Marxot idézi, Zuboff kritikai alapállása alapvetően kantiánus: a megfigyelési kapitalizmus az embereket eszközként és nem célként látja (visszatérő téma, hogy bizonyos technológiai újítások, amelyek eredetileg a mi segítségünkre lettek megálmodva, hogyan lettek adatbányászásra felhasználva a megfigyelési kapitalisták által), visszaél velünk saját pénzszerzése érdekében, és végső soron az autonómiánkat, vagyis az életünk feletti kontrollt veszélyezteti. Márpedig, állítja Zuboff, az igazán emberi élet elképzelhetetlen autonómia nélkül.

Dorosz Dávid: Az idő szorításában

Budapest, Noran Libro, 2019, 416 oldal.

Varga Zsófia

Kevés izgalmasabb könyvajánló létezik annál, mint ami Az idő szorításábannal kapcsolatban elmondható: szerzője, Dorosz Dávid épp a könyv novemberi megjelenése előtt lett főpolgármester-helyettes. Nem ez azonban az egyetlen indok, ami miatt érdemes belelapozni a kötetbe – olvasmányosan és áttekinthetően mutatja be a szerző a környezeti katasztrófák és társadalmi feszültségek egymásra kölcsönösen ható szálait, minden globális jelenség leírásakor külön figyelmet szentel a vonatkozó magyarországi helyzet ismertetésére, kitér a nemzetközi erőtér utóbbi évtizedekben történő változásaira, majd végül az említett természeti-társadalmi, mára egyre hangsúlyosabbá váló többrétegű problémaegyüttes közös eredeteként a neoliberális gazdasági berendezkedést nevezi meg.

Mindezeket bár olykor némileg szájbarágósan, de összességében rendkívül olvasmányosan és közérthetően adja elő Dorosz: a popkulturális utalásokkal teletűzdelt esetleírás (több tucat film sorakozik fel a különféle jelenségekhez kapcsolódóan a Táncoló talpaktól a Terminátorig) mellett a megértést ábrák és rövid fejezetösszefoglaló kivonatok segítik. A szerző emellett mind egyéni életben alkalmazandó, mind szakpolitikai tanácsokkal és javaslatokkal is szolgál minden fejezet végén – ezek a tudatos vásárlástól a minőségi sajtó támogatásán át egészen a kínai előretörés jelentette biztonsági kihívásokra való felkészülésig terjednek, mindenhez rövid magyarázatot fűzve.

A szakpolitikai tanácsok megléte különösen akkor válik érdekessé, ha Dorosz Dávid október óta tartó hivatalát is hozzákapcsoljuk az olvasmányélményhez. Bár a könyv leszögezi, hogy a globális problémákra globális válaszok kellenek, kíváncsivá tehet, hogy a 416 oldalnyi, globális összeomlás felé ható tendenciákat leíró és menekülési akciótervet felvázoló friss főpolgármester-helyettes – a jól hangzó, de gyakorlatban még mindig semmifajta valós hozadékkal járó klímavészhelyzet kihirdetése mellett – mit tehet ezek ellen a folyamatok ellen Budapest városvezetésének részeként.

Hiszen Dorosz többször is elmondja: az globális összeomlás elleni harcban a legfontosabb az időzítés, illetve megérti azt is, ha Az idő szorításában letaglózó számadatait olvasva „valaki késztetést érez rá, hogy inkább sarokba vágja a könyvet, és elmenjen meginni valamit a barátaival”.

Ha már letaglózó számadatok: miközben James Anderson harvardi klímatudós szerint amennyiben „az emberiség túl akarja élni a következő évszázadot, legfeljebb öt évünk maradt a fosszilis energiaforrások teljes kivezetésére”, Kínában még 2018 szeptemberében is több száz szénerőmű volt épülőben, és egyébként az elmúlt két évszázad összes szén-dioxid kibocsátásának közel kétharmadáért kilencven cég felelős. A könyv egyik legerősebb része egyébként éppen a klímakatasztrófával foglalkozó fejezet, ebben teljesül be leginkább a szerző azon vállalása, hogy a korábban már egyéni hírekként megjelenő jelenségekből összefüggő és kiegyensúlyozott globális körképet rajzoljon fel, méghozzá Magyarországra és a jövőre egyaránt kitekintve.

Bár Dorosz a tudományos ismeretterjesztő könyveknek megfelelően nem bocsátkozik különösebben részletekbe és néhol felületes, könyve érdekes és hasznos olvasmány lehet azoknak, akik szeretnének eligazodni korunk aggasztó környezeti-társadalmi-gazdasági-politikai tendenciáin és valamifajta koherens képpel rendelkezni az ezek által a folyamatok által létrejövő és egyúttal az emberiség előtt álló valaha volt legnagyobb kihívásról. Vagy éppen esetleg jobban megérteni, hogy milyen meggyőződések vezetik a jelenlegi fővárosi városvezetést.

Antal Attila: Kivételes állapotban. A modern politikai rendszerek biopolitikája

Budapest, Napvilág Kiadó, 172 oldal.

Kustán Magyari Attila

Beléptünk a kivételes állapot korszakába, amelyben már nem a joguralom, hanem a politika uralma alatt élünk – olyan világban, ahol a jog mint olyan politikai eszközzé vált – írja Antal Attila politológus, az ELTE Állam – és Jogtudományi Kar adjunktusa és a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének koordinátora. Könyvében előbb a biopolitika elméleti megközelítéseit összegezve – Foucault, Agamben, Hardt és Negri mentén –, majd a kivételes állapot elméleti hátterét vizsgálva jut el annak az autoriter neoliberális és populista megnyilvánulásaiig, amelyekkel ma találkozunk. Rámutat arra is, hogy a kivételes állapot mint politikai eszköz nemcsak az Orbán-rendszerre érvényes, és nem is csak totalitárius rendszerekre jellemző, hanem a modern hatalomra.

Antal dilemmája, hogy ha nem térhetünk vissza a korábbi világrendhez – szerinte nincs erre lehetőség –, akkor újra kell értékelnünk a viszonyunkat ezzel az állapottal. A klímaválság fényében a könyv különösen fontos támpontokat nyújt azokkal a „középről” hangoztatott szemben, amelyek egyoldalú kritikát nyújtanak a populista mozgalmakról, és a demokrácia-totalitarizmus dichotómia mentén gondolkodnak, de nem veszik figyelembe a neoliberalizmus színeváltozásait, amelyek képessé teszik arra, hogy tovább éljen autoriter politikai klímában is.

Peter Pomerantsev: This is Not Propaganda. Adventures in the War Against Reality

(Ez nem propaganda. Kalandozások a valóság elleni háborúban) London, Faber & Faber, 270 oldal.

Laczó Ferenc

A hozzáférhető információmennyiség irdatlan mértékű megnövekedése az elmúlt években – számos népszerű elméletre rácáfolva – épp hogy nem a demokratizálódás folyamatát erősítette. Az internet korában a tények kritikai tiszteletén alapuló, a demokrácia szellemét megerősítő nyilvános viták helyett fokozott társadalmi-kulturális fragmentálódásra került sor. E fragmentálódásra adott domináns politikai válaszként pedig felfutott a közös identitás állítólagos minimumára bazírozó jobboldali populizmus.

Peter Pomerantsev időszerű és sodró lendülettel megírt könyve e látszólagos paradoxon megértéséhez visz minket közelebb.

Pomerantsev számos példát hoz arra, hogy az újfajta autoriter rezsimek és politikai szereplők miként próbálják elnyomni és elhallgattatni az ellenvéleményeket és ehhez miként használják fel a szólásszabadság elvét, az anonim-letagadható online zaklatást és diszkreditálást, továbbá az információs túladagolás manipulációs technikáit. A könyv egyes fejezetei az orosz trollfarmokra, a netes-közösségi oldalak Fülöp-szigeteki politikai manipulációjára vagy a Brexit-kampány nemtelen-szofisztikált újításaira egyaránt eredeti és éles fényt vet.

A könyv egyik kulcsmeglátása, hogy az elnyomás kortárs ágensei érdemben tanulmányozták és utánozzák a demokrácia nyelvét és a demokratizálás taktikáit, hogy azokat aztán közvetlenül a demokratikus erők ellen próbálják fordítani. A szerző ezen túl arra is érdemben reflektál, hogy mit kezdjünk az ún. információs háború fogalmával és kvázi-ideologikus, kombatív-személyeskedő gyakorlatával.

Pomerantsev izgalmas új könyve tehát aktuális és érdemi dilemmákat vizsgál szellemes stílusban. A szerző végső soron a szabadságjogokért lefolytatott közelmúltbeli küzdelmek előfeltevéseinek és ideáljainak, legfőképpen a korlátlan szólásszabadság elvének kortárs megingására reflektál és ezen ideálok újragondolásához mesterien használja a Szovjetunió elhagyására kényszerített disszidens szüleinek történetét is.

Karig Sára: A szerencse lánya

Budapest, Magvető Kiadó, 684 oldal

Merker Iván

Akiknek – hozzám hasonlóan – kedvelt olvasmányai a magyar baloldal (és tágabban vett közélet) különféle figuráinak visszaemlékezései és naplói, azok igen boldogak lehettek az elmúlt években. A Jelenkor kiadó adta ki Aranyossi Magda önéletrajzát, unokaöccse, Nádas Péter Világló részletekjének egyfajta kiegészítéseként (a némiképp lányregényes cím és borító ellenére Aranyossi műve kifejezetten mozgalmi tárgyú, eredetileg a Párttörténeti Intézet kutatóinak íródott), és persze a Nádas-életrajz is foglalkozik, a szerző családi érintettsége okán a magyarországi kommunista mozgalom emlékezetével. A Magvető kiváló Tények és Tanúk sorozata pedig ontja magából a baloldali – és persze nem csak baloldali – szerzők emlékiratait és naplóit.

Ebben a sorozatban jelent meg a Karig Sárával készült életútinterjú is, ami igazán lebilincselő olvasmány. Karigot a legtöbben mint műfordító vagy mint a kékcédulás választási csalás leleplezője ismerik, pedig életútja több ennél, és egészen egyedülálló a 20. század Magyarországán.

Bajai polgári családban született, tanulmányai egy részét Németországban végezte és élt egy ideig Newcastle-ben is, hazatérve a Szociáldemokrata Párt tagja lett. A Soá idején zsidókat mentett, majd a kékcédulás választás után Vorkutára internálták, ahol a rabok között egyedülálló módon Lenint olvasott.

Baloldaliságában a sztálini táborok sem ingatták meg, sőt, később be is lépett az MSZMP-be, saját bevallása szerint (többek között) dafkéból, hogy véletlen se azonosulhassanak vele a jobboldalon.

Mindeközben felbukkannak körülötte a történelmünk ismert és mára elfeledett nagyságai, a teljesség igénye nélkül többek közt Szent-Györgyi Albert és családja, Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni, Justus Pál, Székely Magda vagy Bálint György újságíró és felesége, Csillag Vera. De, azt hiszem, tényleg nem tudok ennek az egészen elképesztő történetnek igazságot szolgáltatni – olvassa el mindenki maga.

Antal Attila (szerk.): Neoliberális hegemónia Magyarországon. Elemzés és kritika

Budapest, Noran Libro Kiadó, 200 oldal.

Benedek István

Ez a tanulmánykötet egyszerre számvetés és vitaindító a neoliberalizmus hazai hegemóniájáról. Számvetés, hiszen összegzi és globális viszonyrendszerbe ágyazva próbálja elemezni az elmúlt évtizedek hazai politikai-gazdasági folyamatait – azaz a magyarországi autoriter neoliberális hibrid két szakaszát. Az első, „puha neoliberális hibridet” – amely a rendszerváltástól a 2000-es évek végéig tartott – a „függő piacgazdaság és a kaotikus demokrácia spontán összekapcsolódása jellemezte”.

Ezzel szemben a „kemény neoliberális hibrid” – amely a világgazdasági válságot követő 2010-es évek korszaka – a „két szférát már egységes belső rendszerré szervezte, és olyan autoriter politikai szerkezetet alakított ki, amelynek külső rendszere a multikkal való tudatos kiegyezésen alapult” (156–157. o.). A fenti felosztásból is látszik, hogy a kötet szerzői nem csupán az autoriter neoliberalizmusként értelmezett 2010-es évek jelenét vizsgálják, hanem annak előzményeit is, tehát a rendszerváltást követő demokratizálódás, európaizálás és gyors felzárkózás könnyű álmát ígérő narratíva időszakát is kritikai elemzésnek vetik alá.

A fenti célok érdekében a kötet egyfelől meg szeretné ismertetni a hazai közönséggel a neoliberalizmus kritikájával foglalkozó alapvető szakirodalmat, másfelől a neoliberalizmus keretrendszerében bemutatni a késő Kádár-rendszertől kezdve egészen az Orbán-rendszerig a hazai politikai, gazdasági és társadalmi változásokat.

A kötet indító szövegében Ágh Attila a lehető legszélesebb irodalmi bázist felvonultatva vizsgálja meg a neoliberalizmus korszakait, aranykorát és válságát. Pogátsa Zoltán írása politikai gazdaságtani keretben vizsgálja a neoliberalizmust mint a jóléti kapitalizmust visszaszorítását célul kitűző irányzatot. Kapelner Zsolt politikafilozófiai tanulmányában amellett érvel, hogy a neoliberalizmus társadalma egy szükségszerűen szabadságellenes társadalom. Antal Attila a neoliberalizmus autoriter jellegével és az általa okozott kivételes állapotokkal foglalkozik. Bár a felsorolt szövegekben is vissza-visszatérő referenciapont a magyar helyzet, de Éber Márk Áron írásától – amely a neoliberalizmus államszocialista gyökereit elemzi – kezdve a kötet fókuszpontja a neoliberalizmus magyarországi pusztítása. Pásztóy András a munka világának neoliberális vonásait vizsgálja az Orbán-rendszerben. Végül Ágh Attila második írása a 2010 utáni berendezkedést autoriter és neoliberális hibridként elemzi.

A könyv egyúttal vitaindító is, hiszen egyszerre jelzi és ösztönzi a szociális demokrácia új narratíváját és a hozzá kapcsolódó vitákat, amellyel az új narratíva kialakításával küszködő baloldali közgondolkodás és politika elméleti újraalapozásához is szeretne hozzájárulni. Ennek érdekében pedig hatalmas nemzetközi szakirodalmat vonultatnak fel a szerzők, amellyel igyekeznek behozni Magyarországra azokat a kritikai hangokat, amelyek régóta a baloldali megújulás fő pillérének tekintik a neoliberalizmus és a neoliberális globalizáció alapvető kritikáját. Ezáltal a kötet több kíván lenni, mint a neoliberalizmus kritikájával foglalkozó széles körű irodalom hazai recepciója, hiszen mivel a szerzők szerint a neoliberális kapitalizmus válságban van, illetve egyre égetőbbé válik az emberiségre gyakorolt káros hatásaival való őszinte szembenézés, ezért létfontosságú a társadalmi-politikai alternatívákról szóló gondolkodást inspirálni és vitákat lefolytatni.