Tamás Gáspár Miklóssal a belgrádi NIN készített interjút, a szöveget magyarul először a vajdasági Autonómia közölte.
A holokauszt bekövetkezte elválaszthatatlan a modern rasszizmus történetétől, a népirtások globális történetén belüli példátlan aspektusait eközben az antiszemitizmus kiváltképp explozív, a rasszizmus legtöbb fajtájától eltérő jellege is magyarázhatja.
Pontosan 40 évvel ezelőtt kezdődött az európai történelem egyik legjelentősebb sztrájkja a gdański Lenin Hajógyárban, amely nemcsak Lengyelország, hanem az egész szocialista tábor politikai berendezkedését megrengette.
A német tudós által kidolgozott „központi helyek elméletét” először a nácik használták, majd a „gondoskodó imperializmus” jegyében használta az USA.
Immár nyolc éve támadja a kormány a független intézményt, mely eddig állta a sarat.
Az elismerés történetpolitikájának visszatérése kétségtelenül kihívás és nem veszélytelen, ezt már tudjuk a múltból, és erre utalnak a jelenlegi folyamatok is.
Három éves szakmai vitával, újszerű metódusokkal próbál a főváros méltó módon emlékezni a háborúkban megerőszakolt nőkre. A célok bár támogatandók, a kivitelezéssel kapcsolatban felmerülnek kételyek.
A Terror Háza megnyitása és Kertész Imre Nobel-díja sok tanteremben vert visszhangot, azonban utólag látszik csak igazán, mennyire ez a két esemény alakította a történelmi emlékezetről szóló közbeszédet és azon vitákat, amelyekkel felnőttünk.
A holokauszt az európai birodalmi és gyarmatosító eszmék következménye, a náci rezsim pedig nem az európai civilizáció bukása, hanem szégyenteljes terméke.
Attlee hatéves kormányzása olyan maradandó hatással bírt az Egyesült Királyságra, amely egyedülálló a huszadik századi brit történelemben, a háborús kormányokat nem számítva talán csak Margaret Thatcher öröksége hasonlítható hozzá.
