Putyin és Erdoğan szíriai kurd milíciák eltávolításáról fog tárgyalni
A török külügyminiszter „terroristának” titulálta az ISIS ellen eredményesen küzdő kurd milíciákat.
A török külügyminiszter „terroristának” titulálta az ISIS ellen eredményesen küzdő kurd milíciákat.
Orbán miniszterelnök „örömmel állna rendelkezésére” Azerbajdzsánnak és Törökországnak.
Éljen a nemzetközi szolidaritás!
Nem hagyják el hazájukat, és önkéntes lefegyerzésükről szó sem lehet, közölték.
Orbán szerint érvényben maradt a Tarlós Istvánnal megkötött megállapodás, a kormány együttműködik majd Budapest új vezetésével.
Ha nem asszisztáltok a háborús bűneimhez, én nem asszisztálok többé az emberjogi bűneitekhez” – ez Erdoğan fenyegetése.
Hiszen attól kevesebb nem lesz, az borítékolható.
Az Akadémiai Dolgozók Fórum magyarázatot vár arra, hogy miért parolázik a „független és autonóm” ELKH új vezetője a kurdok elleni népirtás elkövetésével vádolt Recep Tayyip Erdoğannal.
A tavaszi önkormányzati választásokon elszenvedett vereségben is közrejátszott a gazdasági válság miatt is erősödő menekültellenesség.
A Yeni Safak nevű török kormánypárti lap „sikeres műveletnek” titulálta az arabok, a keresztények és a kurdok egyesítésén dolgozó, fegyvertelen nő meggyilkolását.