Gyerekmunkásokat dolgoztat a Ferrero Törökországban
A csokoládégyártó cég a mogyorótermesztésben dolgoztat 11-12 éveseket, szerződés és biztonsági felszerelés nélkül.
A csokoládégyártó cég a mogyorótermesztésben dolgoztat 11-12 éveseket, szerződés és biztonsági felszerelés nélkül.
Antonio Guterres főtitkár és menekültekkel foglalkozó szervezetek sem látják rózsásnak a helyzetet.
Dzsamal Hasogdzsit, a szaúdi rendszert nyíltan kritizáló újságíró tavaly októberben végezték ki.
Ankara „béke-dzsihadistái” már egymást mészárolják a hadizsákmányért.
Akkor 124.000 ember érkezett hozzájuk, jövőre százezret várnak.
A képviselők ritmusra ütötték az asztalokat, és egy híres chilei nemi erőszak-ellenes dalt énekeltek. Törökországban a nők 38 százaléka szenved el erőszakot partnerétől.
Koporsóval vonultak az Oktogonról a török nagykövetség elé a tüntetők a több mint két hónapja folyó Észak-Szíriai harcok áldozataira emlékezve.
A kurdoknak nem csak akkor van ránk szüksége, amikor Erdogánt kell elküldeni a fenébe.
A hivatalos török álláspont szerint a „Béke forrása hadművelet” terrorellenes akció, melynek keretében a török hadsereg és a velük szövetséges szíriai ellenzéki milíciák felszabadítják az YPG terrorja alól a lakosságot.
A miniszterelnök kijelentette, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt, így biztonsági és migrációs kérdésekben stratégiai partnereknek kell lennünk.