Még semmit sem láttak a dolgozók a beígért béremelésből a tiszavasávári Alkaloidánál
Tavaly szeptemberben már közel álltak a sztrájkhoz a gyár dolgozói.
Tavaly szeptemberben már közel álltak a sztrájkhoz a gyár dolgozói.
Közel huszonöt év, és a hulladéktározó hét évvel ezelőtti állami átvétele után nem tudható, hogy jelenleg mi a feltárt probléma, illetve, hogy mi történik annak elhárítására, per pillanat a Mészáros és Mészáros Kft. fővállalkozásában.
Mi történt a kampány hajrájában és a választás napján?
Szőke Zoltán politikai jelenlétének az egyetlen érdemi üzenete, hogy pártpolitikai létéből, kapcsolataiból teremt tőkét, a szó szoros értelmében: a hatalom mögötte áll, a pénz csak rajta, vele együttműködve, általa jöhet a városba.
A jelen tiszavasvári nyilvánosságának három ténylegesen látható eleme az önkormányzati lap, a városi televízió és természetesen a Facebook.
Az Alkaloida gyár privatizációja és a roma lakosság sorsa: a hatalom mindkét ügyben nemcsak magára hagyta a települést, de el is bánt vele.
A TASZ pert nyert az ügyben, Fülöp Erikék szélsőséges közszereplők bevetésével félemlítették meg a helyi cigányságot.
Szőke Zoltán az új polgármester.
Vasárnap polgármestert választanak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban, ami már jó ideje a Jobbik egyik zászlóshajója.