Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sikerült a megállapodás – béremelést kapnak a tiszavasvári vegyészek

Ez a cikk több mint 4 éves.

A VDSZ, azaz a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete megállapodott a béremelésben a cég vezetésével, írja a Népszava. A követeléseik elérését vélhetően segítette, hogy bejelentették: ha nem ülnek le velük tárgyalni, a sztrájktól sem riadnak vissza.

Szeptemberben beszámoltunk róla: bár a VDSZ tiszavasvári Alkaloida Szakszervezete már év elején kezdeményezte a bértárgyalást, a megállapodást azonban egészen eddig különféle indokokkal elutasították. A szakszervezet az idei év béremelési hulláma alapján legalább 15 százalékos alapbér, illetve további juttatási emeléseket követelt – a dolgozók többségének bére az ágazati bérekhez, sőt, már a régiós bérekhez képest is 40 százalékos elmaradásban volt. Székely Tamás, a VDSZ elnöke akkor azt nyilatkozta: már két, korábbi sikeres sztrájkot tudhatnak maguk mögött az Alkaloida dolgozói, így szinte biztos, hogy munkabeszüntetési akciót szerveznek, ha nem tudnak a munkavállalók számára is elfogadható bérmegállapodást kötni.

Erre végül nem volt szükség: a tárgyalássorozat tegnap zárult, a feleknek abban sikerült megállapodniuk, hogy a munkavállaló egyéni teljesítménye és a társaságnál eltöltött munkaviszony hosszának figyelembevételével differenciált alapbéremelést hajtanak végre.

A megállapodás október elsejétől van érvényben; a munkáltató ezen kívül a régi és új bér különbözetét, műszakosok esetében a műszakpótlékkal növelt összeg hatszorosát egyszerre, október tizedikéig kifizeti, mint bérkiegészítés.

A VDSZ idén nem az első elakadt bértárgyalás esetében hirdetett sztrájkot. Ahogy arról mi is részletesen beszámoltunk, márciusban először 10 napos munkabeszüntetéssel követeltek magasabb béreket a Hankook dunaújvárosi gyárának dolgozói, majd áprilisban a Chinoin gyógyszergyártó dolgozói léptek kétórás figyelmeztető sztrájkba a cég több telephelyén is – mindkét akció sikerrel zárult.

Címlapkép: Kép: Pixabay