Egy három éve Tiszavasváriban és környékén működő civil szerveződés tagjaiként azt gondoltuk, érdekes lehet egy országos médiumban az önkormányzati választások kapcsán megpróbálni megmutatni, hogy mi történik a kampány során egy ilyen településen. A cikksorozat első részében a tágabb történeti és politikai kontextust vázoljuk fel.

12 508 lakosával Tiszavasvári úgynevezett alsófokú központ – a KSH 2015-ös településtipológiája szerint a 346 magyarországi városból 308 ilyen település van, ahol összesen körülbelül 2,8 millió ember él, majdnem annyi, mint a községekben és aprófalvakban, ahol hozzávetőleg 2,9 millió fő lakik.

A Policy Agendának a 2018-as országgyűlési választások után megjelent tanulmánya szerint ez az a szegmense a magyar társadalomnak, ahol – néhány kivételtől eltekintve – 2014-re már lényegesen, de 2018-ra a település lakosságának létszámával fordítottan arányosan még tovább gyengült, a legtöbb helyen szinte teljesen eltűnt az ellenzéki jelenlét.

Minden település egyedi társadalomtörténti konstrukció, ugyanakkor Tiszavasvári azon kevés kisvárosok egyike, ahol a tendenciaszerű országos politikai mozgásokkal szemben, a 2010-es az önkormányzati választások alkalmával a polgármesterséget és a képviselőtestületi többséget is megszerezte a Jobbik. Vona Gábor szavaival a település a „Jobbik mintavárosa” lett, ahol a hatalmat a 2014-es választáson is meg tudta tartani.

Fülöp Erik polgármester elindult a 2018-as országgyűlési választásokon, és bár az egyéni választókörzetében vereséget szenvedett, de a Jobbik országos listájáról bejutott a parlamentbe. Így, az összeférhetetlenség miatt, tavaly megürült a polgármesteri tisztség a városban.

Az időközi választáson a Jobbik önálló jelöltet nem állított, és 2018. szeptember 15-én a Fidesz helyi jelöltje győzött. Tiszavasvárinak is – a hasonló típusú magyarországi települések többségéhez hasonlóan – fideszes vezetője lett, és ennek következményeként a hatalmi/pártpolitikai viszonyok teljesen átformálódtak a városban.

A mostani önkormányzati választásokon a Fidesszel szemben az országos ellenzéki pártok által támogatott helyi civil szervezet (Közös Jövőnk Tiszavasváriért Egyesület) állít polgármester- és képviselőjelölteket, illetve képviselőjelölteket indít egy nemrég létrejött párt is (3 E – Együtt az Egységben Egyesület). Ez utóbbi kiugrott helyi jobbikosok vezetésével jött létre, akik közül korábban volt, aki fideszes volt.

Az országos média ingerküszöbét Tiszavasvári közelmúltbeli történései kapcsán néhány hír érte csak el:

• az Alkaloida gyár 1996-os privatizációja és 2005-ös továbbadása;
• az 1997-es különballagás, amikor a település cigány és nem cigány diákjainak külön ballagást szervezett a helyi iskola az egészségügyi állapotokra hivatkozva;
• a helyi földrajz-biológia szakos tanár, Szögi Lajos 2006. október 15-i olaszliszkai meglincselése;
• a város „2010-ben bekövetkezett, Jobbik mintavárosává válása”; illetve a szintén ezévi, Egyenlő Bánásmód Hatóság határozat az iskolai szegregációról, és az ennek nyomán kialakuló társadalmi vita;
• 2016-ban az „érpataki modell” kapcsán elhíresült polgármesterrel együttműködésben megvalósított „rendteremtési kísérlet”.

Az említett események a település történetének két szála mentén rendezhetők: a múlt század elejétől helyi, világszínvonalú innováció eredményeként felvirágzó gyógyszergyártás- és gyár a magyarországi privatizáció egyik emblematikus kudarcának áldozata lett. Ennek a társadalmi költségei mára tisztán láthatóak: az 1500-2000 dolgozónak és a több száz (máktermelő) beszállítónak megélhetést kínáló gyártás teljesen leépült. A potens munkaerő és értelmiség elvándorolt, amivel párhuzamosan, már a ’80-as évektől számottevően megnőtt a romák aránya a városban.

Az integrációs kihívás által még inkább láthatóvá váló strukturális társadalmi problémákat helyben nem sikerült kezelni, a fokozódó társadalmi feszültségek pedig termékeny táptalaját képezték a lakosok közti ellentétek fokozódásának, a problémák etnikai színezetű tudati leülepedésének.

Mindez a település térszerkezetében is látványosan leképeződött: a város két végén három szegregátum alakult ki: van, ahol „zöldmezős beruházásként”, van, ahol lakosságcserével. A város egy másik szélső szeglete pedig 2002-ben Szorgalmatos néven levált Tiszavasváriról, és azóta egy jobbmódú, romák által egyáltalán nem lakott önálló településként működik.

Mindkét ügyben – az Alkaloida gyár privatizációja és a roma lakosság sorsának tekintetében is – nem csak hogy magára hagyta a hatalom a települést, a helyi közösséget, hanem, ráadásul el is bánt vele.

A város magára- és cserben hagyása^[1]

Az Alkaloida gyárat kétszer vette el az aktuális hatalom: először 1948-ban a családtól és a helyiektől^[2], aztán 1996-ban a privatizációval, az akkor ott dolgozók és beszállító helyiek addigra széles körétől. Ezzel, ahogy most látszik, gyakorlatilag megpecsételődött a város sorsa.

A rendszerváltás utáni magyar privatizáció általános megítélésétől függetlenül tény, hogy a felfedezésekor világújdonságot jelentő, máig működő technológiai innovációra épülő gyártás és gyár, az államosítást túlélve, a KGST-piacon is hatékonyan tudott működni. A gyár egy egész város felvirágzásának lett a motorja. A gyártás és a dolgozói létszám azonban a privatizációval nagyságrendileg visszaesett, és a gyár szerepe eljelentéktelenedett a település életében. A sors iróniája, hogy az államosítás után Ausztráliába kivándorolt Kabay-család által ott létrehozott, hasonló vállalkozás ma is piacvezető a morfin-alapú fájdalomcsillapító gyártásban a világon.

A privatizációt követő esztendőben, 1997-ben, az úgynevezett különballagással^[3] vált országos szinten is láthatóvá a város másik problémája, az egyre növekvő számú roma lakosság integrációjának a kudarca. A ’97-ben történtek közvetlen hátteréről érdemes elolvasni Kóczé Angéla írását. A bírósági ítélet megállapította, hogy az iskolai vezetés a cigány tanulók tetű- és rühfertőzöttségével, tornafelszerelésük hiányával, az egészséges gyermekek megfertőzésének veszélyével indokolta, hogy nem használhatták az iskola tornatermét és büféjét. A roma tanulókat – kivéve néhány diákot, akik nem a Széles és Keskeny úti telepen laktak – egy külön épületben oktatták, és külön ebédlőben étkeztették.

A botrányt azonban nem ez robbantotta ki, hanem az, hogy a Magyar Narancsban Kerényi György megírta, hogy a tanári kar 1997-ben, a tanév végén a cigány tanulók külön ballagtatása mellett döntött.

A Roma Polgárjogi Alapítvány filmet készített az esetről, nyílt levelet írt a köztársasági elnöknek, és pert indított az iskola ellen.

Az iskolai, ezúttal az iskolán belüli diszkriminációra a helyben született megoldás középtávon a tagintézmények közötti szegregáció lett. A település 2009-ben egy alapítvánnyal kötött együttműködési megállapodást, amely az idei évig üzemeltette azt az ominózus iskolát, ahová a város legnagyobb szegregátumából jár a gyerekek döntő többsége.

A kialakult helyzetet, az iskolák, a tagintézmények közötti szegregációt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egy 2010-es határozatában ítélte el. Az EBH-eljárás során felkért közoktatási szakértő által készített vélemény megállapítja, hogy a település legsúlyosabb problémája a cigányság helyzete…; …a fennálló szociális probléma megoldása (az integráció) túlmutat egy nevelési-oktatási intézmény keretein.

A strukturális társadalmi problémákat helyben nem sikerült kezelni, a (jogvédő) civil szervezetek aktivitásának eredményeképpen az igazságszolgáltatás a jogi vonatkozása mentén minősítette a történteket, de érdemi segítség nem érkezett, megoldás a helyzet kezelésére nem lett.

Ugyanez a forgatókönyv játszódott le 2016-ban, a közrend és a – szóban forgó szegregátumbeli – felnőtt roma lakosság vonatkozásában. A jobbikos városvezetés hívására a településre érkezett „rendet rakni” Orosz Mihály Zoltán, az „érpataki modell atyja”. És jött a jogvédelem: a TASZ kezdeményezte jogi eljárás eredménye lett a várost és a kialakított gyakorlatot elmarasztaló Egyenlő Bánásmód Hatósági határozat, bírósági– és a Kúria által hozott ítélet.

A problémák kapcsán segítség, illetve érdemi megoldás ekkor sem merült fel. Ugyanakkor – a fentiektől nem függetlenül – a közelmúltban a városi politika új szintre emelte a helyzet és e problémák hatalomtechnikai célú felhasználását.

A párt- és várospolitika (helyett) helyben…

A tézisünk az, hogy az országos pártpolitizálás érdemben nem, illetve, ha mégis, akkor is csak a személyes viszonyoktól nagyon erősen meghatározott módon ért el a rendszerváltást követően a településre. A történteket mindig is nagyon erősen meghatározta, meghatározza az elementáris humán erőforráshiány. Emiatt, alkalmanként egy-egy véletlenszerű történésnek is jelentős szerepe lesz, az esetlegesen kialakult helyzeteknek erős „útfüggősége” kerekedik.

Szinte alig van olyan szereplője a helyi politikának, aki ugyanabban a választási alakzatban indult volna minden választáson, és mindvégig egy szervezetben politizált volna.

Folyamatosan alakuló érdekszövetségek, az aktuálisan hatalomra jutni látszó, vagy hatalmon lévő pártokkal való együttműködéskeresés, alkalmi alkuk határozzák meg a helyi közéleti szereplők viselkedését. Ettől nem teljesen függetlenül, érdemi várospolitika, de még a látszata sem tűnt fel Sulyok József volt tanácselnök és polgármester 2006-os visszavonulása óta.

Egyfajta tükre mindennek a 2019-es európai parlamenti választások helyi eredménye, illetve az, hogy ezeket a viszonyokat milyen torzan képezi le a települési pártpolitikai helyzet. A májusi választások helyi eredménye nagy vonalakban hasonló az országos választási eredményekhez. (Lásd lentebb a diagramot!)

A 2019-es önkormányzati választásokon listát állító mindhárom politikai alakulatban olyan személyeket találunk, akik már megjárták – akár oda-vissza is – a helyi Fideszt és a Jobbikot. Ha az uniós választásból indulunk ki, az azon részt vettek majd felének nem lesz lehetősége október 13-án arra, hogy az országos pártpalettáról választott pártjára, az az által képviselt értékekre szavazni.

Ami a jelenlegi, az önkormányzati választásokat megelőző települési helyzetből kívülről látható, azt Szurovecz Illés a 444.hu-n megírta, Tavaly a romák szavazataival nyert a Fidesz, és most is a telepen dől el a választás Tiszavasváriban címmel. Ahogy „a város a Jobbik mintavárosa lett”, vagy „a Fidesz visszafoglalta Tiszavasvárit” megfogalmazások az országos sajtóban, ez a cím is persze a fővárosi sajtó értelmezési logikáját és leegyszerűsítéseit tükrözi.

A „Jobbik felemelkedése” lényegében annyit takart, hogy egy kiugrott fideszes képviselő és addig a helyi politikában szerepet nem játszó személyek létrehoztak egy szerveződést, amely kihasználta a fokozódó cigányellenességet egy tragikus bűnügy, Szögi Lajos, köztiszteletben álló helyi tanár, 2006-os olaszliszkai meglincselése nyomán.

Az alakulatnak arcot adó, fiatal, jogász végzettségű polgármester országgyűlési képviselővé válásával a helyben maradók többsége egyénileg alkut kötött az új fideszes településvezetővel, és elhagyta a Jobbikot.

Eközben a jobbikos városvezetés működésének nem sok nyoma lett a nyolc év alatt: Zagyva Gyula György, Hatvannégy Vármegye-vezető közmunkavezetése, illetve az érpataki polgármester – fentebb már említett – rövid vendégszereplése mindaz, ami e címen figyelmet keltett.

A „Fidesz hatalomátvételének” jellegét tükrözi, hogy Szőke Zoltán több helyen is elmesélte (lásd például az éves tevékenységéről a város lakosságának számot adó műsort, a 2:57. perctől a Tiszavasvári TV-ben), még áprilisban sem gondolta volna, hogy belőle polgármester lehet. (Ekkor jutott be Fülöp az országgyűlésbe, ami összeférhetetlen a polgármesterséggel.)

Fülöp Erik a település belső tömbjét alkotó lakosságot úgy tudta rendre mozgósítani az önkormányzati választásokon (a 2010-es, a 2012-es időközi, majd a 2014-es választáson), hogy az a polgármesterségen túl a képviselőtestületi többséget is biztosította.

Ez 2018-ra megváltozott: egyfelől Fülöp Erik kilépett a helyi politikai színtérről, másfelől Szőke Zoltán, politikai innovációként, a település két nagyobb szegregátumában szövetségre lépett néhány „közvéleményalakító” roma szereplővel, akik mintegy hatszáz főnyi többletszavazatot tudtak Szőkének hozni. Ez áll a „Fidesz település-visszafoglalásának” hátterében.

Szőke politikai innovációjának lényegi eleme, hogy visszatérő állításával szemben nem a tiszavasvári emberekkel összefogva (hisz a város nem romák lakta hét szavazókörében egyhangúlag elvesztette a 2018-as választásokat), hanem a romák szavazataival (a város többségében romák lakta három szavazókörében) nyert.

Az „innováció” legpikánsabb része, hogy Szőke még csak nem is a romákkal, hanem egy-két reprezentánsukkal fogott össze, és az eltelt egy évben nem csak nem tett semmit az őt megválasztók érdekében (a fent idézett éves beszámolóban még csak szót sem ejt e csoport igényeiről, az érdekükben tett, teendő dolgokról), hanem gyakorlatilag negligálta az alulról indított kezdeményezéseket is.

Jó példa a bűdiek saját közösségi tér létrehozásra tett kezdeményezésének, illetve a helyi közlekedés megoldása kapcsán végzett felmérés és kérés érdemi párbeszéd nélkül történő elutasítása, vagy az ívóvízhez jutás megoldatlansága, valamint a 36-os főúton átkelés, a Széles és Keskeny úti városrészből a városba jutás lehetetlensége.

Történt mindez úgy, hogy érdemi köz- és várospolitikának általában, illetve a romák integrációja kapcsán nyoma sincs, ha csak azt nem nevezzük fokozhatatlan cinizmussal „szakpolitikának”, hogy Szőke hitbizományba adta a „királycsináló” emberének a Széles és Keskeny úti szegregátumot.

Itt a befolyásos szövetséges rokonsága úgy van beosztva közmunkára, hogy ott – sokak felháborodásától kísérve – munkát nem végeznek, a telepen lassan egyetlenként megmaradt bolt Szőke nevezett bizalmasának tulajdonában van, és amely szegregátumból több prostituált jár például Zürichbe dolgozni, mint a Tiszavasvárinál tízszer nagyobb lakosságszámú Nyíregyházáról.^[4]

Ezt neveztük fentebb a romák integrációs problémája kapcsán a hatalomtechnikai manipuláció új szintjének.