A szakszervezet azt szeretné, ha leépítés helyett a munkaerőhiányt pótolná a Magyar Posta
Kedd reggel jelentette be a Magyar Posta, hogy budapesti telephelyein 110 embert érintő, csoportos létszámcsökkentést hajt végre.
Kedd reggel jelentette be a Magyar Posta, hogy budapesti telephelyein 110 embert érintő, csoportos létszámcsökkentést hajt végre.
Amennyiben az alkalmazhatatlan sztrájktörvény miatt nem tud törvényes sztrájkot szervezni a két szakszervezet, a tiltakozás és az érdekérvényesítés „eddig nem alkalmazott módját fogja választani”.
Az alapvetően elrendelhető túlórakeretek mostanában merülnek ki, a munkáltatók egyelőre csak érdeklődnek, hogy bevállalnák-e a 400 órás kizsákmányolást a dolgozók.
Magyarországon a rendszerváltás után korábbi központosított szakszervezeti rendszert olyan módon decentralizálták, hogy a dolgozói érdekvédelem meggyengült.
Ez és még sok sötét részlet is nyilvánosságra került egy új beszámolóból az Amazon csomagoló gyárában uralkodó állapotokról. Michael Gabay a Tilbury-ben található gyárban dolgozott, most pedig „100 nap a pokolban” meséltaz általa átélt embertelen körülményekről. Elmondása szerint a gyárban dolgozókat úgy kezelik, mint a rabszolgákat.
A céljuk az, hogy minden magyar munkavállalóért kiálljanak, ezért innentől kezdve ha az egy szakszervezet megmozdul, a többi is vele mozdul majd.
A munkabeszüntetést a júliusban megválasztott Új Demokrácia konzervatív párt új törvényjavaslatai váltották ki.
A magasabb presztízsű szakmák sztrájkja új jelenség: a nyugdíjreform Macronnak sem lesz könnyű falat.
Nem valami gáláns ajánlat.
A Vasas esztergomi alapszervezete hónapok óta próbál bejutni a tagjaihoz.