Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy évvel a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések után: cselekvési potenciál a szakszervezeti tagság körében

A 2019 végi rabszolgatörvény-ellenes tüntetések során korábban nem tapasztalt indulattal tiltakoztak munkavállalók és ellenzékiek az éves túlórakeret megemelése ellen. A tüntetések jól illeszkednek abba a 2010 óta tartó trendbe, hogy a választások után kb. fél évvel a baloldali és liberális választók utcai tüntetéseken fejezik ki elégedetlenségüket a jobboldali kétharmad és bizonyos tekintetben saját pártjaikkal szemben is. Ellentétben azonban a 2014-es netadós tüntetésekkel, a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések során nem szorultak a háttérbe a politikai pártok.

A tüntetések során létrejött ellenzéki egység előkészítette az együttműködést az önkormányzati választásokra. A tüntetési ciklusnak azonban nem ez volt az egyetlen eredménye. Noha közvetlen szakpolitikai sikert nem értek el sem az ellenzéki pártok, sem a szakszervezetek, ahogyan egy korábbi elemzésemben rámutattam, 2019 első félévében 26 sztrájkkal kapcsolatos szakszervezeti cselekvés valósult meg, míg a választást megelőző évben, 2017-ben, egész évben 14.

Ahogyan a Mérce által László Zoltánnal, a Vasas szakszervezet alelnökével és Komjáthi Imrével az MSZP alelnökével készített interjúban is felmerült, lényeges volt a szakszervezetek és pártok által közösen szervezett félpályás útlezárásoknál a helyben aktív szervezők szerepe.

Jóllehet kapacitás és a hírfogyasztás főváros-centrikussága miatt a fősodrú nyilvánosságban kevesebb szó esett róla, az EU-csatlakozást megelőző agrárdemonstrációk óta hasonló összehangolt, az egész országra kiterjedő akcióra nem volt példa.

Az alacsony politikai részvétel ellenére Magyarországon lehetséges sikereket elérni az alkalmas ügy megtalálásával és szervezett fellépéssel. Jó példák erre a Momentum NOlimpia kampánya, a Maradjanak a Fák a Rómain és a 2012-es hallgatói tüntetések részsikerei. Mindezek mellett azonban a kormányfüggetlen médiában is defetista hangulatban tálalják azokat a tiltakozási ciklusokat (Sándor Mária mozgalma, Tanítanék mozgalom, CEU tüntetések), amelyeknek nem tapasztalható közvetlen szakpolitikai következménye. Érdemes ugyanakkor számba venni azt is, hogy egy-egy tiltakozás hosszú távon fejtheti ki hatását azzal, hogy felhívja a figyelmet egy problémára, kijelöli az ellenérdekelt feleket, szövetségeseket és követeléseket fogalmaz meg. Az egészségügyben dolgozó ápolók méltatlan munkakörülményei miatt szerveződött tüntetések és a CEU melletti tüntetések után megjelenő Közös Ország Mozgalom nélkül ma talán nem Kincses Gyula lenne a Magyar Orvosi Kamara elnöke, ahogy a lakhatás ügye sem lenne az ellenzéki önkormányzatok napirendjén A Város Mindenkié csoport akciói, tüntetései hiányában.

Az alábbi rövid elemzésben azt a kérdést járom körül, hogy hogy áll politikai cselekvés terén a magyar szakszervezeti mozgalom, megvan-e a kapacitás a politizálásra a tagság körében? Az írás célja továbbá az is, hogy megérthessük, mi is jellemzi a szakszervezeti tagokat.

Az elemzéshez a European Social Survey 2018-as hullámának adatait használom, amelynek adatfelvétele a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések után, 2019. februárjában, márciusában történt. Az adatbázis szerint a választ adók 4,8 százaléka volt szakszervezeti tag a kérdezés időpontjában, ami 80 fő az összes megkérdezett 1698-ból. Az alacsony elemszám miatt a szakszervezeti tagokat illetően mélyebb elemzésre nem, azonban a teljes népességgel való összehasonlításra van lehetőség.

1. ábra Szakszervezeti tagok neme

Ellentétben a szakszervezeti tagságról kialakult képpel, a szervezett munkásság körében nem felülreprezentáltak a férfiak, hanem éppen ellenkezőleg, majd’ 60 százalékuk nő (1. ábra). Az sem jellemző, hogy arányában több lenne a szakmunkás, szakiskolában végzett a teljes népességhez képest. Ahogy azt a 2. ábra is mutatja, felülreprezentáltak az érettségizett és felsőfokú szakképzéssel rendelkező, továbbá a diplomás dolgozók is a szakszervezeti mozgalomban.

2. ábra Legmagasabb iskolai végzettség

A tüntetéseknek kb. a fele történik a fővárosban, a kiemelt nyilvánosságot kapó, sok ezer embert egy adott területen megmozgató demonstrációknak pedig többnyire Budapest a helyszíne. A szakszervezeti tagság azonban nem a nagyvárosokban tömörül. Bár kis mértékben alulreprezentált a kisebb városokban és a falvakban, kétharmaduk az utóbbi kategóriákba tartozó településen lakik (3. ábra).

3. ábra Lakóhely

Feltűnő, hogy a szakszervezeti tagok között az átlaghoz képest sokan laknak nagyváros elővárosában. Ez különösen a közlekedést érintő, fenntarthatóságot figyelembe vevő jövőbeni intézkedéseknél lehet lényeges szempont. Jövedelmi helyzetüket tekintve a szakszervezeti tagok valamivel kevesebb, mint kétharmada stabil középosztályi helyzetben van, míg egyharmaduk saját megítélése szerint nehezen él meg a jövedelméből (4. ábra).

4. ábra Háztartás jövedelmi helyzetének szubjektív megítélése

Politikailag igen aktív csoportról van szó. Az országos átlagot 11 százalékkal meghaladja a 2018. áprilisi országgyűlési választásokon való részvételi arány. Nem csak az intézményesített, de a közvetlen részvételi formák tekintetében is aktívabbak, mint a magyar átlag (5. ábra). Szembetűnő a kapcsolatfelvétel politikussal, a bojkott és az online politikai részvétel magasabb aránya.

5. ábra Politikai részvétel

A magasabb politikai részvétel ellenére nem érdeklődnek jobban a szakszervezeti tagok a politika iránt. Ez a magyar társadalomra jellemző politikaellenességből fakad. Korábbi kutatások is kimutatták, hogy a válaszadók különbséget tesznek közélet és politika között. A közéleti érdeklődés rendre magasabb is a politikainál. A relatív magas politikai részvétel és az alacsony politikai érdeklődés közötti ellentmondás magyarázata a szakszervezeti tagokra is jellemző a politikaellenesség.

6. ábra Politikai érdeklődés (4 fokozatú skála)

A magasabb politikai részvétel továbbá nem jár együtt a politikai cselekvés eredményességébe vetett bizalommal a szervezett dolgozók körében (7. ábra). Hasonlóan az egész magyar társadalomhoz, sem a politikai rendszer, sem egyéni képességeik tekintetében nem számítanak arra, hogy eredményesen befolyásolják a politikai történéseket.

7. ábra Politikai cselekvőképességbe vetett bizalom (5 fokozatú skála, 1=egyáltalán nem)

A válaszadókat megkérték, hogy a bal-jobb kategóriákkal jellemezzék magukat, ahol a 0 jelentette a teljesen baloldalit, a 10 a jobboldalit. Ahogy a teljes népességre, úgy a szakszervezeti tagok is az 5-ös középértéktől némileg jobbra helyezkednek el (8. ábra). Nem jellemző tehát rájuk az erős baloldali politikai identitás.

8. ábra Bal-jobb önbesorolás (11 fokozatú skála)

Bár némileg jobbra állnak a centrumtól, nem teljesen elégedettek a szakszervezeti tagok a kormány munkájával, noha az erős elégedetlenség sem jellemző rájuk (9. ábra). Ebben, ahogy a demokrácia működésével kapcsolatos, szintén centrista véleményükkel nem ütnek el a magyar társadalom egészétől. A bevándorlás és az európai integráció kérdéseiben már eltér a véleményük a teljes népességétől. Kevésbé gondolják, hogy a rosszabb hely lenne Magyarország azért, mert mások ide jönnek élni. Ez a magyar átlagvéleménytől toleránsabb álláspont az adatbázisban szereplő, további bevándorlással kapcsolatos kérdésekben is megjelenik. Még markánsabb az átlagtól való eltérés az Európai Unió további integrációjával kapcsolatban, amennyiben a szakszervezeti tagok inkább annak mélyítése mellett vannak.

9. ábra Politikai elégedettség, álláspontok (11 fokozatú skála)

Nem tér el a szakszervezeti tagok véleménye a teljes népességétől a jövedelmi különbségek csökkentése kapcsán. Az igazságos újraelosztással kapcsolatban a magyar átlaghoz hasonlóan baloldali álláspontot képviselnek, míg a meleg férfiakkal és leszbikus nőkkel szembeni toleranciát illetően centristák, akárcsak a teljes népesség.

10. ábra Politikai kijelentésekkel való egyetértés (5 fokozatú skála, 1=teljesen egyetértek)

A European Social Survey adatai azt mutatják, hogy az átlagnál aktívabb, de részvételük eredményességében nem bízó csoportot alkotnak a szakszervezeti tagok. Nem sorolják magukat a baloldalhoz, azonban egyetértenek azzal, hogy csökkenteni kell a jövedelmi különbségeket. Nem kifejezetten elégedetlenek a magyar kormány teljesítményével, ugyanakkor a bevándorlás és az európai integráció kapcsán a Fidesztől eltérő álláspontot képviselnek.

A jövőbeni mozgósítás szempontjából lényeges, hogy nem tömörülnek a fővárosban, így például a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések során alkalmazott félpályás útlezárásokhoz hasonló országos akciók kivitelezhetőek. Lényeges szempont ugyanakkor, hogy a gyakran jellemző apátiát szükséges leküzdeniük a szakszervezeti vezetőknek a részvételi potenciál kihasználásához. Ennek egyik lényeges feltétele az apróbb sikerek jó kommunikálása. Az a győzelem, amit az Audi Hungária Független Szakszervezet szervezői, tagjai elértek, más munkavállalókat és érdekvédőket motivált. Mivel azonban nem rajzolódik ki markáns ellenzékiség a szakszervezeti tagság körében, érthető az óvatosság, amellyel a szakszervezeti vezetők viszonyulnak a politikához.

A hatékony érdekképviselet akadályát azonban jelentősen korlátozza az, hogy a dolgozókat érintő döntéseket nem üzemi, hanem kormányzati szinten hozzák meg.

Hogyan lehetséges a továbbtanulást is lehetővé tévő szakképzés kialakítása vagy a sztrájk szabadságát korlátozó törvény felülvizsgálata pártpolitikai szövetségesek nélkül? Kikényszeríthető-e a munkakeresési járadék folyósításának meghosszabbítása a nevetségesen rövid három hónapról anélkül, hogy a kormány veszélyben érezné újraválasztását?

Természetesen nincs szükség pártpolitikai elköteleződésre a hatékony cselekvés érdekében, azonban érdemes az üzemi szintről való elmozdulás lehetőségét megtartani a szakszervezeti repertoárban.

Címlapkép: Mérce