Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mentődolgozó szakszervezet: „Velünk akarják elvitetni a balhét”

Ez a cikk több mint 4 éves.

Frissítés 22:00

A Magyarországi Mentődolgozók Szakszervezete közleményt adott, miszerint

„Hiába állítja az Országos Mentőszolgálat, hogy a kollektív szerződés hatályon kívül helyezése miatt utalt kevesebbet a bajtársaknak a szokásos év végi 37240 forint helyett, ez hazugság. Nem a Magyarországi Mentődolgozók Szakszervezete a hibás ebben, hanem a munkáltató.”

Kusper Zsolt, a szakszervezet elnöke hangsúlyozza, a Magyar Államkincstár már december 10-én számfejtett, egy nappal azelőtt, hogy a Kúria érvénytelenítette volna a kollektív szerződést. Azaz, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szándékosan szembement a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ) által között kollektív szerződésben rögzítettekkel. Vagyis szerződést szegett, a kedvenc, házi szakszervezetével kötött, saját megállapodását rúgta fel – írják.

„Ráadásul a kollektív szerződés hatályon kívül helyezésével a korábbi, OMSZ-MÖSZ megállapodást léptet újra hatályba, az úgynevezett 1-77-est. Már ebben is a 37240 forintos tétel szerepel, ezt tehát levonások nélkül mindenféleképpen el kellett volna utalniuk a bajtársaknak. Annyi történt, hogy velünk akarják elvitetni a balhét”

– hangsúlyozta az elnök.

Korábban írtuk:

A szokásos év végi, kollektív szerződésben rögzített egyszeri 37 240 forintos juttatás helyett alig néhány ezer forintot kaptak a mentődolgozók karácsony előtt. Volt, aki annyira dühös lett az alacsony összeg láttán, hogy kapásból vissza is utalta azt a mentőszolgálatnak – írja a Népszava.

A probléma forrása, hogy a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) megtámadta a munkavállalókkal 2016. év végén megkötött kollektív szerződést, az azzal kapcsolatos tárgyalásokban ugyanis nem vehetett részt a szakszervezet. Mint írják,

„ még annak a lehetőségét is elzárták, hogy több, mint 1600 mentődolgozó akaratát megfogalmazhassuk, ezzel véglegesen kirekeszthettek volna nemcsak a kollektív szerződésből, de annak módosításában való érdemi részvételéből is.”

Ennek fényében a MOMSZ szerint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csúsztatott, amikor nemrég azt írta hírlevelében:

„a MOMSZ a bíróságtól a 2016. december 09. napján kelt Kollektív Szerződésünk érvénytelenné nyilvánítását kérte anélkül, hogy a munkáltató felé ezt megelőzően érdemi, konkrét módosítási javaslatokat, tárgyalásra alkalmas álláspontot fogalmazott volna meg.”

A MOMSZ egyik közleményéből egyébként az is kiderül, a mentőszolgálatnál működő másik szakszervezettel, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével (MÖSZ) is komoly konfliktusa van, szerintük ugyanis a MÖSZ (amire egyébként többször „házi szakszervezetként” hivatkoznak) és az OMSZ jogellenesen, a szövetséget kihagyva kötötték meg a kollektív szerződést.

A Kúria végül december 11-én hatályon kívül helyezte a megtámadott kollektív szerződést, ami azt jelenti, hogy az OMSZ a továbbiakban nem tudja kizárni a MOMSZ-t a munkavállalók élet- és munkakörülményeit érintő döntésekből, jobban érvényesülhet a dolgozói akarat a kollektív szerződések megkötésében és ezentúl „nem a házi szakszervezet ír alá egy megállapodást a munkáltató kénye és kedve szerint”.

A dolog hátulütője azonban, hogy a korábbi kollektív szerződés felbontásával a megállapodásban foglalt, fix összegben meghatározott több juttatás (pl. a munkaruha-mosatás, a cipőhasználat és bankszámla költségének térítése) is odaveszett, és az eggyel korábbi kollektív szerződés marad érvényben.

Az OMSZ főigazgatója a Kúria döntését követően úgy döntött, hogy az eddig költségtérítésként utalt juttatást kifizetik munkabérként, csakhogy a munkabérként számfejtett összeg sokak esetében nagyon alacsony. Így történhetett meg, hogy csupán néhány ezer forintos év végi juttatást kaptak a mentődolgozók. A Népszava úgy tudja, volt akinek mindössze 2-3 ezret utaltak, és akadtak, akik a juttatásként várt összegnek csak a felét vagy háromnegyedét kapták meg. Az OMSZ azt ígéri, saját költségvetésének terhére az elkövetkező hónapokban is biztosítja majd a most érvénytelenné vált kollektív szerződésben rögzített járandóságokat.

A MOMSZ hangsúlyozza: nem a kollektív szerződés kidolgozása és megkötése ellen van, éppen ellenkezőleg.

„Azt szeretnénk, hogy végre éljünk a jogszabály adta lehetőséggel és olyan kollektív szerződés jöjjön létre, amely nem csak a jogszabályokra hivatkozik, hanem szabadszavas megfogalmazás formájában szabályozza a munkáltató és a Bajtársak közalkalmazotti jogviszonyával, élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket. Valamint mindazt, amelyeket a jogszabály a felek megállapodása körébe utalt, illetőleg amelyekről a jogszabály nem rendelkezik, de a felek az ezekről való megállapodást szükségesnek tartják”

– írják.

Az OMSZ fontosnak tartotta leszögezni: ha az érdekképviseletek konszenzusra jutnak a kollektív szerződés tartalmáról és közösen érdemi javaslatot tesznek, akkor a menedzsment kész tárgyalni.

A Népszavának Kusper Zsolt, a MOMSZ vezetője azt mondta, január közepére elkészülnek azzal a szövegtervezettel amivel már tárgyalóasztalhoz hívhatják a munkáltatót. Hozzátette: az új alkuban a dolgozók érdekeit szeretnék a mostaninál markánsabban megjeleníteni.