Tetőzhet az orvoshiány: a nyugdíjas orvosok harmada a járvány után sem praktizál
Az orvosok harmada 60 év feletti, közülük minden harmadik nem tért vissza szakmájához.
Az orvosok harmada 60 év feletti, közülük minden harmadik nem tért vissza szakmájához.
Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége megköszöni a kormány egészségügyi dolgozóknak juttatott bruttó 500 ezer forintos állami pluszjuttatást, ugyanakkor felhívja a figyelmet a dolgozókat érintő rengeteg egyenlőtlenségre is.
Az orvosi kamara úgy fogalmaz, az akció célja, hogy „a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható és hálapénzmentes egészségügy váltsa fel”.
Ha a hivatalos, 2583 fertőzöttel számolunk, akkor a 13% 335 megfertőzött egészségügyi dolgozót jelent.
A Magyar Orvosi Kamara szerint az orvostársadalom bajára nem a kormány egyszeri 500 ezer forintos juttatása a megoldás.
Az üzemorvos még számon is kérte, hogy mehet így egyáltalán közösségbe.
A hálapénz büntethetőségét sem támogatja a kormányt rendszeresen megvédő szakszervezeti vezető.
Éger István nem vitatkozik azzal, hogy üres kézzel mentek csitítani a minisztériumból a nagygyűlésre.
Az infrastruktúra hiánya és a bérezés nem éppen a legcsábítóbban hat.
Ezt az időt a valóban beteg páciensekre is fordíthatná az a kevés háziorvos, aki egyáltalán praktizál még.