Téridő-ugró védelem, történelemleckék és hatósági esetlenkedés után születik ítélet a megvert antifák ügyében
6 éves huzavona után hétfőn hirdetnek ítéletet a 2019-es „becsület napi”, szélsőjobboldaliak által elkövetett támadás ügyében.
6 éves huzavona után hétfőn hirdetnek ítéletet a 2019-es „becsület napi”, szélsőjobboldaliak által elkövetett támadás ügyében.
Szomorú tendenciába illeszkedik a feltárt nőgyilkosság.
Jogi tudáshiány, áldozathibáztatás és előítéletesség jellemzi a rendőrséget, pedig a rossz rendszer ellenére is kiemelt szerepe lehetne a nők elleni erőszak visszaszorításában.
A rendőrség közleménye szerint 15 embert igazoltattak és két esetben tettek feljelentést „csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt”.
Kadlót Erzsébet szerint azonban arra továbbra sincs magyarázat, hogy miért éppen a védencét vették elő.
Politikai elfogultságot sejtet, hogy a média előbb kapta meg a videófelvételeket, mint a vádlott.
Karácsony szerint a mai naptól senki nincs biztonságban ebben az országban.
Szerintük senki sem láthatta előre, hogy az egészségre is káros anyagok keletkezhetnek a Mátrai Erőmű és a Mészáros Lőrinc cége által közösen használt víztározóban.
Szabolcsi fiktív lakcímesek ügyében tett fel kérdést a Párbeszéd országgyűlési képviselője, a válasz nem lepte meg.
A tavaly novemberi szennyezés miatt nyomozás indult, amit a rendőrség idén szeptemberben lezárt, mert nem volt megállapítható bűncselekmény.