Megkérdezte a kormány a gödieket, a koppánymonostoriakat, a sóskútiakat, a tárnokiakat vagy az iváncsaiakat, akarják-e, hogy Magyarország akku-nagyhatalom legyen?
A Márki-Zay-jelenség nem más, mint igénybejelentés az Orbán-rendszer folytatására, mérsékelt(ebb) neokonzervatív eszközökkel és Orbán nélkül.
A Fidesz évtized közepén felgyorsult, médiapiaci térfoglalása és a lapbezárások komoly lökést adtak a példányszámok csökkenésének.
Valóban „fantaszta” az, aki Ausztria utolérését állítja maga és a fideszes politikai elit elé mércéül?
A migrációt nem állíthatjuk meg, csak időlegesen feltartóztathatjuk, vagy veszélyesebb útra terelhetjük. És közben rengeteg súlyos sebet ejthetünk. De vajon kin? Egyedül csak rajtuk?
Csak mi maradtunk itt, még ki nem vándoroltak. És körbe-körbe a gyilkos szögesdrót, a húsba tépő, pengés-áramos, büdöskével pöttyözött, fegyveresekkel őrzött duplakerítés.
Hat év telt el a 2015-ös menekültválság óta, amikor egy forró nyáron át Budapest szíve egy aluljáróban dobogott. Most induló sorozatunkban azokról lesz szó, akik itt maradtak, második hazájuknak Magyarországot választották. 5+1 év, néhány sors, több fejezet.
A megújulásunk attól függ, hogyan tekintünk magunkra: sarokba szorított és lebéklyózva toporgó áldozatként, avagy Magyarország jelenét és jövőjét alakító hatalmi szereplőként?
Ha a közoktatást a jövő szolgálatába akarjuk állítani, pénzt kell beletenni és nem kivenni. Ha a multik rabszolgái akarunk maradni, akkor csak „látszatátalakításokat” kellenek, amilyeneket eddig is tett az oktatási kormányzat.
A homofób intézkedésekre és diskurzusra az ellenzéknek is érdemi politikai választ kell adnia: a szimpla kiállás már nem elég, ha a különböző kisebbségek jogait szisztematikusan építi le a regnáló hatalom.
