Húsvéti politológia – gondolatok az erdélyi magyar népről
Hagyjuk el az ünnepélyes, áhítatos modort és hangvételt, s próbáljunk úgy tekinteni a csíkszeredai vagy marosvásárhelyi ismerőseinkre, mint eleven, hús-vér emberekre.
Hagyjuk el az ünnepélyes, áhítatos modort és hangvételt, s próbáljunk úgy tekinteni a csíkszeredai vagy marosvásárhelyi ismerőseinkre, mint eleven, hús-vér emberekre.
Szilvay Gergely válaszára reagálva megint szó lesz nemzetről, vérségi és egyéb kötelékekről, kapitalizmusról, a „visszatérés” szükségtelenségéről és a progresszió lehetőségeiről.
A nép- és nemzeti szuverenitás elve a jobb és a baloldalon egyaránt népszerűségnek örvend. Jó-e ez így?
„nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek három-négy gyermeke, 9-16 unokája van”
Nemrég összehozott a Tinder egy fideszessel. Ráadásul nemcsak ilyen ímmel-ámmal fideszes fideszesről van szó, hanem egy igazi keményvonalas, népnemzeti fideszesről.
A nemzetállami keretek között elképzelt önrendelkezés illúzió volt száz évvel ezelőtt is, és szükségszerűen illúzió mind a mai napig.
Nem arról beszélünk, hogy az irodalomnak a nemzeti eszméről kellene szólnia – nagyon régóta csak a rossz irodalom teszi ezt – arról beszélünk, hogy az irodalom maga a nemzeti eszme.
Aki az identitást valami természettől valónak képzeli, az nem a „68-asok minden ellen való lázadása” elé akar visszamenni, hanem Galilei elé.
Miközben Orbán Viktor új magyarságdefinícióján nevetünk, elfeledjük, hogy ezzel a definícióval a miniszterelnök gyakorlatilag kizárta a nem Magyarországon élő magyarokat a magyar nemzetből.
Az a nacionalizmus ugyanis, ami nem vet számot azzal, hogy léte egy folyamatos öndefiníciós munka, hanem kisajátítani akar definíciókat, szükségszerűen nem úgy határozza meg magát, hogy micsoda (hisz ez a vállalkozás eleve lehetetlen), hanem lehetséges kiútként csak abba tud kapaszkodni, hogy MI NEM tartozik hozzá.