Berki Sándor: Fontos elérni, hogy a cigányságnak szánt támogatások el is érjenek a cigányokhoz
A Párbeszéd új képviselője máris előremutató törvényjavaslatokon dolgozik.
A Párbeszéd új képviselője máris előremutató törvényjavaslatokon dolgozik.
Az LMP-s és az egykoron DK-s polgármester helyére nevezett ki momentumos és független alpolgármestert Balogh Csaba. A viszály hátterében a környezetszennyező gödi Samsung-gyár ügye áll.
„Legyetek bátrak!” , ,,Ne hagyjátok magatok!”, ,,Sztrájkjog=alapjog!” Ezekkel a feliratokkal biztatták a Momentum aktivistái a józsefvárosi iskolák dolgozóit.
Riportunk három budapesti helyszínről. Márki-Zay Péterrel is beszéltünk, aki nem mindenben ért egyet a szövetségeseivel.
Inkább kisléptékű, természet- és emberközeli, hozzáférhető fejlesztéseket támogatnának a NER által veszélyeztetett tóparton.
A párt EP-képviselője abban hisz, hogy a következő évtizedekben a közösségek köré kell újraszerveznünk a társadalmat.
Elbukott a bizalmi szavazáson Fekete-Győr András, ezért lemondott a Momentum elnökségéről. Orosz Annával, a párt új ügyvezetőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót. Fekete-Győr továbbra is támogatja a párt kampányát és listán is indulhat majd.
A küldöttgyűlés megvonta a bizalmat a politikustól.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Kossuth téren jelentette be, hogy pártja Márki-Zay Pétert fogja támogatni az előválasztás második fordulójában.