Az amerikai lapokat mindössze néhány milliárdos birtokolja. Ha ezt a kérdést mellőzzük, mert konteósnak tűnik, akkor egy fontos kérdést hagyunk ki, és nem fogjuk érteni azt sem, hogy a propaganda hogyan működik.
Az orosz-ukrán háború negyedik hónapjában érdemes feltenni a következő, igen nyugtalanító kérdést: alkalmasak-e egyáltalán politikai elitjeink és a nyugati közvélemény arra, hogy releváns válaszokat adjon a kihívásokra?
Sürgősen újra kell építenünk a baloldali politikát, hisz ahogy a kizsákmányolással szemben, úgy a háborúval szemben sem tudunk hatásosan fellépni erős, szocialista vízió nélkül.
Ukrajna orosz inváziójának és megszállásának valamikor vége lesz – azonban a háború médiareprezentációi és narratívái hosszú időre bevésődnek a tudatunkba.
A választásokat megelőzően az ellenzék egyre inkább bezárkózott a szabad sajtó kínosabb kérdései elől, miközben a központi kampány üzeneteit sulykolták egyoldalúan a nyilvánosság felé.
Összerántották a támogatókat egy kellemes vasárnap estére.
Sok elvárás és kérdés tolakszik tehát a Transtelex indulása körül, de kétségtelen, hogy sokan reménykedünk az újságírók és a projekt sikerében, hiszen, különösen most, nagy szükség van független sajtóra, médiára.
Az észszerű cselekvés minimuma az, hogy megegyezünk egy közös valóságban: márpedig a tömegtájékoztatás által indukált pánikreakció, valamint az ezzel járó morális ámokfutás jelenleg ezerszer veszélyesebb erre a közös valóságra, mint bármennyi gődényista vagy fényevő együttvéve.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány valójában egy óvónő által elkövetett szexuális visszaélés kapcsán segített az óbudai önkormányzat gyermekvédelmi programjának kidolgozásában.
„És akkor ezt simán benyelte, és azt mondta, hogy oké, akkor folytassuk tovább? Vagy akkor itt szakított végre?… Miért nem cserélte le a zárat? De akkor sem fordult rendőrséghez?”
