Országossá nőtt a közszolgáltatói bérszövetség, egyszerre több tucat cégnél kezdtek munkaügyi vitát
Kordás László tudja, hogy a kormány tudatosan teszi tönkre az önkormányzatokat, a béremeléstől ennek ellenére nem tekinthetnek el.
Kordás László tudja, hogy a kormány tudatosan teszi tönkre az önkormányzatokat, a béremeléstől ennek ellenére nem tekinthetnek el.
Hiába van pandémia, a közszolgálati dolgozóktól sem lehet megtagadni az életszínvonal szinten tartásához szükséges béremelést.
Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén a magyar munkások öntudatáról beszélt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) erre öntudatosan reagált.
A minimálbér 4%-kal, bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nő februártól. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást.
A MASZSZ nem először nem adja a nevét a megállapodáshoz: 2015-ben és 2018-ban sem tartották elfogadhatónak azt.
Megengedhetetlen, hogy Magyarországon a munkavállalók bérét ne fizessék ki – írják.
A rendkívüli helyzet rendhagyó megoldásokat követel.
A tapasztalatokat megosztásával, az esetek szakszerű kiértékelésével ugyanis elkerülhető lenne a tragédia.
2012 óta a magyar nyugdíjak kétharmadának a reálértéke folyamatos csökkenést mutat.
Szerintük összefogás, társadalmi szolidaritás nélkül nem lehet győzni a világjárvány hatásai ellen sem egészségügyi, sem gazdasági szinten, ebben ajánlanák fel együttműködésüket, bár a kormány egyelőre nem hajlandó egyeztetni velük.