Seidman könyvének nagy érdeme, hogy rávilágít azon „névtelen” munkások jelentőségére, akik nem voltak hajlandók ideologikus lózungok hatására önként erősíteni a termelés egy olyan rendszerét és egy olyan államot, amelyekben ők változatlanul bérmunkások maradnak.
Mind kommunisták vagyunk, amikor együtt dolgozunk, mind anarchisták vagyunk, amikor egy problémát anélkül oldunk meg, hogy rendőrhöz vagy ügyvédhez fordulnánk, mind forradalmárok vagyunk, amikor valami igazán újat alkotunk.
Gyenge-e és miért gyenge a posztmodern kapitalizmus? Posztmodern-e egyáltalán? Miben reménykedhet a forradalmi baloldal? Többek közt ezekre a kérdésekre kerestünk választ a Kiss Viktorral készült interjúnkban.
Az anarchisták „a szeretet és a szabadság diadalát keresik”. ♥
A felkelés története, munkástanácsok, a hadi szerepvállalás kérdése, a „proletariátus viharverte mennyországa”.
Nem ismertem Király Istvánt, de találkoztam a szellemével. Egy szellemmel találkoztam, amelyet az a tanszék, az az egyetem éltetett, amelynek immár én is huszonhat éve tanára vagyok.
Mivel a Junge Welt marxista, ezért „alkotmánnyal összeegyeztethetetlen”. Túl sok olvasóhoz jut el, így hát „el kell választani tőlük”. A lap szerkesztősége aggódik a németországi sajtószabadságért.
Michael Heinrich matematikus és politikatudós beszél arról, hogy a ma létező kapitalizmus értelmezhető-e Marx meglátásai alapján, szól Marx „eurocentrikus” nézeteiről, és arról, megreformálhatja-e magát a kapitalizmus.
Vonakodó liberális volt (vagy lett) Eörsi István, akiben azért folyton dolgozott a kommunista vírus. Leküzdötte, kigyógyult belőle, de rá is érvényes a régi mondás, hogy két dolgot nem lehet eltitkolni: a köhögést és azt, hogy kommunista az ember.
Az ötven évvel ezelőtti és mai elégedetlenek listája pontos, ám továbbra is kérdés, hogy ezeknek a csoportoknak a közös akciója – ha a saját „érdekeikből” indulnak ki – szíven találja-e a kapitalizmust.
