Emmi: elfogadhatatlan a hálapénz elfogadása miatt elítélt veszprémi orvos kitüntetése
A kórház főigazgatója a dicséret visszavonását kezdeményezte.
A kórház főigazgatója a dicséret visszavonását kezdeményezte.
Hogyan viszonyul a hálapénzhez a jogrendszerünk, és mit tükröznek a Kúria döntései? Mit tehetünk, hová fordulhatunk, ha visszaéléssel szembesülünk az ellátásunk során?
És milyen szerepet játszik ebben az orvosoknak csúsztatott boríték?
Érdekes módon az egészségügynek pont az az egyik legkevésbé átlátható szegmense, amelyben jórészt egészséges emberekkel foglalkoznak.
A hálapénz büntethetőségét sem támogatja a kormányt rendszeresen megvédő szakszervezeti vezető.
Szuperek vagytok! Két nap alatt eljutottunk oda, hogy már csak kicsi hiányzik ahhoz, hogy együtt átmozdítsuk a Bajomértert, hogy a „nagy baj” helyett „kis baj”-t jelezzen!
Kevesebb mint egy nap alatt ma reggelre 1 millió 400 ezer forint egyszeri és 250 ezer forint rendszeres utalást kaptunk tőletek, bajtársainktól arra, hogy elhárítsuk a Mérce előtt felgyülemlett bajt.
A várólisták hossza például a kormánypártiak 4/5-e szerint problémás.
Néhány évvel ezelőtt nem értettem ezt az egész Geréb Ágnes-mozgalmat. Aztán jöttek a szüléstörténetek, videók, amikben a férfi orvos minősíthetetlen stílusban ordítja le az éppen a gyermekét kitolni próbáló, kimerült nőt.