Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Emelkedünk: egy nap alatt több mint másfél millió forintot adtatok a baj elhárítására!

Ez a cikk több mint 4 éves.

Kevesebb mint egy nap alatt ma reggelre 1 millió 400 ezer forint egyszeri és 250 ezer forint rendszeres utalást kaptunk tőletek, bajtársainktól arra, hogy elhárítsuk a Mérce előtt felgyülemlett bajt. Köszönjük! Ez azt jelenti, hogy sikerült megmozdítanotok a baj-o-méter mutatóját! De a feladat továbbra is adott.

Még 250 ezer forint rendszeres havi átutalás, és még 1 millió 600 ezer forint egyszeri támogatás hiányzik, hogy a nagy bajt elhárítsuk!

Az elmúlt kevesebb mint 24 órában rengeteg támogatást, megosztást, kedves üzenetet és több száz utalást kaptunk. Az összefogásotok erejét mutatja, hogy a legkisebb összeg, amivel támogattatok minket 300 forint, míg a legnagyobb 100 ezer forint volt. Ebben a kampányban pedig nekünk most valóban minden bajtársi támogatás számít, a 300 forint is, az 5000, a 10000 forintos rendszeres utalás is, sőt akár egy megosztás is, amivel a baj hírét tovább adjátok és így még több emberhez eljuttatjátok, aki támogatni tud minket!

Köszönjük, hogy mellettünk vagytok, és részt vesztek ebben az órási bajtársi erőfeszítésben. Köszönjük, hogy segítetek tovább építeni a Mércét. Ígérjük, hogy a baj elhárítása közben és azután is a munkánkkal, élő közvetítéseinkkel, cikkeinkkel, videóinkkal tovább szolgálunk titeket!
Itt írtuk le, miért van baj.
Itt pedig többet is megtudhattok a Bajométer működéséről.

Bajban van a Mérce!

A Mérce kizárólag az olvasók támogatásából működik. A te támogatásoddal tudunk cikkeket írni, élőben közvetíteni a legfontosabb eseményekről és eljuttatni a híreinket az ország minden szegletébe.

Segítségre van szükségünk ahhoz, hogy jövőre is legalább azt kaphassátok tűlünk, mint idén. Katasztrófa nincs, baj viszont van, kedves olvasók.

További támogatási lehetőségekért kattints ide!