Az üres épületek átalakítása után az utcán élők közül sokan bérlőkké válhatnak, ami végleg kiemelheti őket a hajléktalanságból, sőt, megszabadíthatja őket annak stigmáitól is.
A lakókat zavarták a miskolci Szent Anna téren élő hajléktalan emberek, megtalálták a „tökéletes” megoldást: elviszik a térről a padokat.
Az országban, de főként Budapesten megfigyelhető, hogy a közterületek átalakítása a társadalompolitika változásaival párhuzamos jelenséggé vált: a kormány a „nemkívánatos csoportokkal” szemben használhatatlan közterekkel száll harcba.
A kérdés csupán az, hogy hányszor kell felszólítani a politikusokat. Hányszor kell felszólítani őket, hogy ne lopjanak?
Hogy ne verjék szét a maradék szabad médiát? Hogy ne verjék szét az igazságszolgáltatást? Hogy tegyék rendbe a magyar egészségügyet?
Családok tízezreit fenyegeti az utcára kerülés a devizaadósok kilakoltatásának megkezdésével, a törvényi szabályozásból fakadó ördögi kör pedig egészen szélsőséges ellenállásra kényszerítheti a bajba jutottakat.
A hajléktalan emberek lettek a szegénység rossz arca: büdös, mentális beteg, ordítozó emberek. Azt pedig nehéz nem észrevenni, hogy ennek a képnek a kialakítása hogyan függ össze a szegénység elleni harcra költött állami források csökkenésével.
Az elmúlt három évtized legszomorúbb hozománya éppen a tömegnyomor és annak legzordabb megjelenése, az utcai hajléktalanság lett. Az egymást váltó kormányok, köztük háromszor Orbán Viktor vezetésével csak növelték és növelik a bajt.
A közterületi hajléktalanság kriminalizálásáról szóló jogszabályoknak soha nem volt célja a hajléktalan emberek megsegítése vagy a kihűléses halálesetek megelőzése.
Az egyházi vezető szerint a kormánynak segítenie kéne a szegénységben élő embereken.
Az Alaptörvénybe való beleírástól az ég egy adta világon semmilyen társadalmi probléma nem oldódik meg.