Sürgős bértárgyalást kezdeményez a fővárossal a napokban alakult bérszövetség
A szakszervezetek nem fogadják el a dolgozóknak tett 0 százalékos béremelési ajánlatot, ezért levélben fordultak Karácsony Gergelyhez.
A szakszervezetek nem fogadják el a dolgozóknak tett 0 százalékos béremelési ajánlatot, ezért levélben fordultak Karácsony Gergelyhez.
A Vízművek és az MKKSZ is csatlakozik a fővárosi béremelésekért küzdő szerveződéshez.
Hiába van pandémia, a közszolgálati dolgozóktól sem lehet megtagadni az életszínvonal szinten tartásához szükséges béremelést.
Ingatlanvásárlással, építéssel és az üres lakások bevonásával enyhítene a lakhatási válságon a budapesti önkormányzat közösen a lakáspolitikával foglalkozó civilekkel.
A kéményseprés már államosította a kormány, a főváros erre szakosodott cégéért viszont egyelőre nem kezeskedik.
Azt szeretnék, ha tavasszal megkezdődhetne az újranyitás – részlegesen legalábbis.
Elmaradt a társadalmi vita a környezetvédőkkel és a helyiekkel, amit viszont pótolni kell, szögezte le ma a főpolgármester.
Jelentette be Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Rafał Trzaskowski, Varsó ellenzéki polgármestere.
Ezzel megnyílt annak a lehetősége, hogy karantént tudjon kialakítani a Városháza a hajléktalanok számára.
A Galvani körút kérdése túlmutat néhány kilométer aszfalt leöntésén, szimbolikája sokkal nagyobb: vajon mekkora a fővárosi döntéshozók elköteleződése egy valóban zöld és fenntartható Budapest mellett?