Tarthatatlan a turistabuszhelyzet, de az I. kerület szerint a kitiltásuk jelenleg nem megvalósítható
A Várnegyednek nem célja ellehetetleníteni a turizmust, de djíat szedne érte.
A Várnegyednek nem célja ellehetetleníteni a turizmust, de djíat szedne érte.
A kormányzati tisztviselők barátságos hangulatú sajtótájékoztatón oszlatták a kételyeket az elmúlt évtizedek legnagyobb budapesti fejlesztésével kapcsolatban.
Kordás László tudja, hogy a kormány tudatosan teszi tönkre az önkormányzatokat, a béremeléstől ennek ellenére nem tekinthetnek el.
A Vízművek és az MKKSZ is csatlakozik a fővárosi béremelésekért küzdő szerveződéshez.
Hiába van pandémia, a közszolgálati dolgozóktól sem lehet megtagadni az életszínvonal szinten tartásához szükséges béremelést.
A főváros és a kormány tárgyalásai eredménytelenül zárultak, a főpolgármester évet értékelt.
Karácsony Gergely és Szlávik János adatai is alátámasztják, hogy itt van a harmadik hullám.
Tíz oltópontot állíthat majd fel Budapest önkormányzata.
A kéményseprés már államosította a kormány, a főváros erre szakosodott cégéért viszont egyelőre nem kezeskedik.
Csütörtökön tartották az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülését, amelyet azért kezdeményeztek az önkormányzatok, mert a tavalyi év végén rengeteg olyan kormányzati döntés született, aminek hatására nagyon nehéz helyzetbe kerültek a települések.