Az iraki tüntetők közé lőtt a karhatalom, legalább huszonöten meghaltak
Az ország ismét a teljes káosz szélére került az azt uraló erők brutalitása miatt.
Az ország ismét a teljes káosz szélére került az azt uraló erők brutalitása miatt.
„Menj a zsidókhoz!” – Kiabálták többek között.
A lap által kiderített részletek szerint az asszony eredetileg nem szexuális molesztálás, hanem egy konkrét, testi bántalmazás miatt tett feljelentést, amelynek részleteiről szerinte nem tőle szerzett tudomást a kormányközeli sajtó.
Meg kell értenünk például azt, hogy mi vezet a háborús retorika természetessé válásához, mi okozza, hogy az erőszak és a háború egyértelmű morális rosszból valami jóvá, kívánatossá, hősiessé válhat.
Tegnap is erőszakos összecsapásokra került sor.
Közleményt adott ki a rendőrség a Zöldlomb utcai családon belüli gyilkosság ügyében, ahol a 35 éves S. Levente brutális kegyetlenséggel megölte 31 éves párját és négyéves kisfiát, majd magával is végzett.
A kormány szerint azok a kamerák csak a forgalmat meg a légszennyezettséget mérik.
A közelgő választások egyik népszerű témája az LMBTQ-mozgalom Lengyelországban.
Ma délután egykor magyar idő szerint újabb előzetesen nem engedélyezett tüntetés kezdődik Moszkvában.
A lengyel Bialystok városában először tartottak Pride-ot a hétvégén, de a felvonulást több ellentüntető-csoport is megzavarta.