A szakszervezet szerint a Hankook jogsértően bünteti a múlt havi sztrájkban részt vett munkásokat
A szakszervezet jogi útra tereli az ügyet, ha szükséges.
A szakszervezet jogi útra tereli az ügyet, ha szükséges.
A VDSZ közleményéből az is kiderül, hogy egy több, mint 50 millió munkavállalót tömörító nemzetközi szakszervezet is támogatja a dunaújvárosi dolgozókat.
A dolgozók 70 százaléka tovbbra is sztrájkol, a szakszervezet kiáll értük.
A cég egyre elkeseredettebb eszközökkel próbálkozik.
Nem tudott megállapodni a cég és a szakszervezet.
Székely Tamás, a VDSZ elnöke szerint a „sztrájkfenyegetettség” egyre nő cégnél.
Visszamenőleges hatállyal kifizetendő, átlagosan 13,6 százalékos béremelésről adott ki közleményt a gumigyár, már holnap kifizetnék.
Továbbra is távol a megegyezés a dunaújvárosi gumigyárban.
Egyre közeleg a sztrájk.
Egyeztető eljárást indítottak, ami a sztrájk előszobája, ha nem egyeznek meg a felek, akkor a március 4-től számított hét napon belül figyelmeztető sztrájkot hirdethet a szakszervezet.