Szulejmáni meggyilkolásával Trump nem gyengítette, inkább erősítette Irán közel-keleti befolyását
Az iraki és iráni tüntetők eddig elért eredményei is veszélybe kerültek a meggondolatlan döntés miatt.
Az iraki és iráni tüntetők eddig elért eredményei is veszélybe kerültek a meggondolatlan döntés miatt.
Trump egyenesen Teheránt vádolta a történtekért, és „elégtételt” követel.
Az amerikai Szenátus a hét elején szavazott meg szankciókat a gázvezeték miatt, a szerződéses gyártók pedig emiatt leálltak.
Trump mindössze a harmadik elnök az USA történetében, akivel ez megtörténik.
Idén is kiadták az Éghajlatváltozási Teljesítmény Indexet, amiben összehasonlítják, hogy 57 ország és az Európai Unió hogyan teljesít a klímavédelemben. Magyarország a már tavaly is kínosnak számító 42. helyről sikeresen leküzdötte magát a 47. helyre. Kína, Mexikó és az EU28 is jobban teljesített, mint mi.
Bűnösnek találták Trumpot a demokraták, de valószínűleg így sem távolítják majd el az elnököt.
Az amerikai elnököt vérig sértette egy kiszivárgott videó, ahol vezetőtársai rajta viccelődnek.
Hamarosan átveheti az ügyet a Szenátus, de egyelőre csak arról szavazott a képviselőház, hogy az alkotmányos vádeljáráshoz szükséges törvénycikkeket megfogalmazza.
Nyolc hete jelentette be az amerikai csapatok kivonását Észak-Szíriából Donald Trump. A finoman szólva is megkérdőjelezhető döntés már most jól láthatóan szörnyű következményekkel járt.
A főtitkár szerint „a környezetszennyezést kellene adóztatni, nem az embereket.” Közben világszerte demonstrálnak a klímavédők.