Nyomoznak a diákok után, akik flakonokat dobtak a rendőrök felé a Fidesz-székháznál
A rendőrség közleménye szerint 15 embert igazoltattak és két esetben tettek feljelentést „csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt”.
A rendőrség közleménye szerint 15 embert igazoltattak és két esetben tettek feljelentést „csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt”.
Tülekedés igen, könnygázazás viszont ezúttal nem volt.
16 ezren jeleztek vissza az Egységes Diákfront tiltakozására.
A várbeli tüntetéseket könnygázba fojtó rendőri erőszakról kérdezték a kormánypárti képviselőket a parlamentben.
Még mintát is készítettek a tüntető diákoknak.
Sokadszorra lepleződött le a hatalom. A leleplezésnek mindig ára van, de mi a haszna? A diáktüntetésen jártunk.
Mit tehetnek még a parlamenti képviselők, mit tehetnek még a tüntető tanárok, diákok, ha érdekük a sztrájk?
Az iskolákban érzékelhető unalom nem múlik el pusztán az oktatás hatékonyabbá tételétől.
Pénteken még a csütörtökihez képest is több helyen tartottak polgári engedetlenséget a pedagógusok.
Gajzágó József felsorolta a diákok négy pontját.