Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tájékoztatás nélkül törölte a Facebook a május 19-i diáktüntetés eseményét

„A május 19-én 16:30-ra meghirdetett tüntetésünk Facebook-eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Meta/Facebook törölte. Erről mi nem kaptunk a Metától semmilyen tájékoztatást, támogatóink jelezték, hogy ez az üzenet fogadta őket az eseményre kattintáskor”, írta a szerda este kiadott közleményében az Egységes Diákfront szervezet.

A Diákfront által meghirdetett eseményre több mint 16 ezer visszajelzés érkezett, s emiatt is különös, hogy a Meta törölte az eseményt.

Amikor ma reggel kilenc órakor az esemény kiírását kerestük a Facebookon, továbbra is a Meta elérhetetlen oldalakon szereplő üzenete fogadott bennünket.

A Diákfront csapata új látja, hogy a Facebook-esemény törlése mögött a kormány és a Megafon Központ áll:

„A Megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket. Az elmúlt év nagyon jól bizonyította, hogy a kormányt mennyire nem érdekli a jövő generációja, de nem gondoltuk volna, hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni. Itt tart ma a kormányunk…”

Az Egységes Diákfront ugyanakkor jelezte, hogy a május 19-i tüntetést megtartják, de a tüntetés helyszínét május 11-én délután fogják közölni. „Mi nem fogunk megijedni az ilyen piti módszerektől, csak még hangosabbak leszünk” – zárul a közlemény.

A jövő péntekre hirdetett tüntetésre azután kerül sor, hogy a május 3-i és április 24-i tiltakozások során a rendőrség könnygázt vetett be a diákokkal és pedagógusokkal szemben, a Karmelita kolostornál összegyűlt tömegből pedig sokakat előállítottak. A másfél éve különböző intenzitással folyó pedagógustüntetések során erre eddig nem volt példa. Hegyi Szabolcs, a TASZ jogásza a Mérce számára úgy nyilatkozott, hogy a május 3-i rendőri intézkedés„problémás és aránytalan” volt.

Az Egységes Diákfront által meghirdetett újabb tüntetés leírásában az szerepelt, hogy „a hatalom újból a fizikai megfélemlítéshez nyúlt”, a kormány tagjai pedig tudták, hogy a tüntetésen „gyermekeket bántanak, de ez nem zavarja őket”.

„Az Orbán-rendszer akkor is gyerekeket bánt, amikor szétveri az oktatásunkat, elveszi a jövőnket, és bosszút áll a tanárainkon. A bosszú eszköze, a státusztörvény továbbra is elfogadhatatlan, követeljük a teljes tervezet azonnali visszavonását! Továbbá követeljük, hogy a kormány tartsa be korábbi ígéreteit, és üljön le tárgyalni az Egységes Diákfronttal!” – jelezték a Facebook-esemény leírásában.

(Közlemény, ATV, Mérce)
Címlapkép: A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt Fotó: Dián Ákos