Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Teljesen erkölcstelennek és romlottnak tartom azt, hogy 15-16 éves gyerekeket ütnek-vernek”

Ez a cikk több mint 1 éves.

Miután az elmúlt héten hétfőn, az oktatási sztrájknak zárásaként több ezren tiltakoztak Budapesten a bosszútörvény néven is ismert oktatási státusztörvény ellen, május 3. szerdán az elmúlt hetinél is többen vonultak utcára a pedagógusok mellett. A tegnapi tüntetésen az akkumulátorgyárak ellen tiltakozó civilek és lakhatási aktivisták is felszólaltak, szolidaritást vállalva a diákokkal és tanárokkal.

A tüntetők a Bazilikától az Alkotmány utcába vonultak, majd némi kerülővel a Margit hídon át a Clark Ádám térre, majd fel a Várba, ahol a rendőrség fellépett a demonstrálókkal szemben, és 5 embert előállított.

Ahogy az az élő közvetítésünkből kiderült, több diákot előállítottak, egy momentumos képviselőt, Tompos Mártont pedig mentelmi joga ellenére vittek be, miután a kezére gyorskötözőt helyeztek a rendőrök.

A tüntetésen résztvevő egyik diák, Makay Dániel a Mércének elmondta:

„Mikor betörték a falat, és kiözönlött a rendőrség, az egyik rendőr letépte a szemüveget rólam, és eközben okozott egy monoklit, majd miután én beszóltam neki, megtépkedte a hajamat.”

Megsérült egy tüntető diák a mai diáktüntetésen
Fotó: Dián Ákos

Pirint Gergő az Egyesült Diákfront (EDF) képviselője a Mércének elmondta, hogy az egyik ismerősét is előállították a rendőrök.

„Kicsit elszabadultak az indulatok, de a rendőrségnek az volt a reakciója, hogy a 15-16 éveseket gázspray-vel lefújja. Majd pedig néhány embert berántottak a kordon mögé, meg is ütötték őket, aztán egy kedves barátomat is átrántották. Először 2 cm-ről fejbe fújták gázspray-vel, átrántották a kordonon, ott beleütöttek, letérdeltették, megbilincselték, és bedobták utána az autóba. Egy 16 éves fiúról van szó. Most reggel engedték ki a Gyorskocsi utcai fogdából. Tegnap fél kettőkor még én is ott voltam, és vártuk, hogy mi lesz az eredmény. Semmit nem mondtak, a szülőket is három, három és fél órával később értesítették”

– fogalmazott.

„Van egy kép, ahol kapaszkodik a kordonba, de azért kapaszkodik a kordonba, mert lefújták gázspray-vel a fejét, és nem látott semmit. Rohadtul félt” – tette hozzá.

Rendőrsorfal várta a tüntető diákokat a karmelitánál, könnygázt is bevetettek a rendőrök
Fotó: Dián Ákos

A diákaktivista úgy fogalmazott, hogy a tegnapi egy generációs élmény, ami szerinte örökre velük marad.

„Teljesen erkölcstelennek és romlottnak tartom azt, hogy 15-16 éves gyerekeket ütnek-vernek, és teli erővel szembe fújnak gázspray-vel […] és nem is csak a gázspray-ről van szó, mert a gumibottal az első sort úgy ütötték, ahogy tudták.”

Tompos Márton, a Momentum szóvivője csütörtök délben tartott sajtótájékoztatót a szerdán történtekről. Mint elmondta, a legélénkebb emléke, hogy azt mondják rá utalva, hogy „azt vegyétek ki”, majd pár másodperc múlva már bilincsben van a keze, másfél óra várakozás után pedig bevitték a Gyorskocsi utcai fogdába.

„Nem vettek fel jegyzőkönyvet, nem volt bizonyíték-bemutatás, majd 2-3 óra múlva odajött hozzám az egyik tiszt, hogy hivatalos személy elleni erőszakkal, rongálással, illetve tiltott gyűlésen való részvétellel [vádolnak]” – fogalmazott.

Elmondása szerint azonban nem ért hozzá egy rendőrhöz sem, és csak azt a fiatalt próbálta kihúzni sikertelenül a tömegből, „akit közelről arcon fújtak, és nem tudott mozogni, kapaszkodott, miközben ütötték hátulról”.

Hozzátette: nem tudja, hogy indul-e ellen eljárás, de panaszt fog tenni a rendőrséggel szemben.

Fotó: MOMENTUM / FACEBOOK

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa szerint a rendőrség egyértelműen túlreagálta a helyzetet azzal, hogy „a bevetési egységek, a készenléti rendőrség szinte azonnal könnygázzal és tonfával szorította vissza a tüntetőket, tekintet nélkül arra, hogy alapvetően diákok voltak ott”.

„Bár a kordon döntése megvalósult, de ellentétben a rendőrség állításával nem történt hivatalos személy elleni erőszak” – mondta el a Mércének.

Szerinte a fotókon és videofelvételeken sem látszik, hogy a tüntetők meg akarták volna támadni a rendőröket.

A Momentum képviselőjének ügyéről elmondta, hogy a mentelmi jog védelme alól egyetlen kivétel van, ha bűncselekmény elkövetésénél tetten érik. „Tehát, hogyha a rendőrség őt kiemelte és előállította, márpedig ez történt, akkor azt kellett volna bizonyítania, hogy a képviselő valamilyen bűncselekményt követett el a szemük láttára. Ezt nem sikerült bizonyítani.”

„A többi előállított esetében is erről van szó. A rendőrség azt kommunikálta, hogy hivatalos személy elleni erőszak miatt történtek az előállítások, de egy kivétellel mindegyikőjüket anélkül engedték el, hogy ezzel meggyanúsították volna őket” – tette hozzá.

Kiemelt kép: Rendőrsorfal várta a tüntető diákokat a karmelitánál, könnygázt is bevetettek a rendőrök Fotó: Dián Ákos