Egy valamit biztosan nem lehet állítani: azt, hogy akár az összefogáspártiak, akár a különutasság hívei az LMP-ben a bázisdemokrácia nevében jártak volna volna el a kampányidőszakban.
A kérdés csupán az, hogy hányszor kell felszólítani a politikusokat. Hányszor kell felszólítani őket, hogy ne lopjanak?
Hogy ne verjék szét a maradék szabad médiát? Hogy ne verjék szét az igazságszolgáltatást? Hogy tegyék rendbe a magyar egészségügyet?
Néhány éve koncertre mentem a barátaimmal. Azt mindannyian sejtettük, hogy az egyik barátnőm partnerével nincs minden rendben, de arra senki nem számított, hogy a szórakozóhely közepén fog hatalmas féltékenységi jelenetet rendezni.
Gál Kinga, Járóka Lívia és Szájer József 130 módosított nyújtott be a Sargentini-jelentéshez.
A nacionalista-populista jobboldal kortárs politikai sikerei elemi erővel mutatják azt, hogy véget kell vetni az önbecsapás korának, s a baloldalnak ki kell dolgoznia önálló demokráciaelméletét.
A kisfilmet a Ponyvaregény egyik jelenete ihlette.
A népi, népszerű, populáris, populista baloldal nem más, mint a baloldali elitizmus, a baloldali liberalizmus ellentettje. Arra a megdöbbentő ötletre épül, hogy a baloldal igazán elkezdhetne már a nép problémáival foglalkozni. Szervezni, mozgósítani az övéit, lesni a szavukat.
„Ennek a hazának a sorsa nemcsak a mi sorsunk. Ennek a hazának a sorsa azoké is, és elsősorban, és főleg azoké, akik utánunk következnek.” (Kéthly Anna)
A baloldali populizmus támogatói úgy vélik, hogy egy ilyen egységbe fogott nép megalkotása nélkül a baloldali politika és érdekérvényesítés esélytelen. De vajon igazuk van?
Sokan voltak szombaton a tüntetésen, ami erőt és bizakodást adhat az embereknek. Az viszont, hogy innen merre lépünk tovább, komoly megfontolásra érdemes. Mert nagyon nem mindegy, hogy egy ekkora tömeg erejét milyen irányba tereljük.