A homofób törvény miatt indul eljárás az EU bíróságán Magyarország ellen
A Budapest Pride szerint várhatóan az Európai Unió eddigi legnagyobb emberi jogi pere lesz.
A Budapest Pride szerint várhatóan az Európai Unió eddigi legnagyobb emberi jogi pere lesz.
A Pride antikapitalista szárnyával, a Pink Blokkal interjúztunk, akik nem elégednének meg azzal, ha meleg párok is kaphatnának CSOK-ot.
A Mi Hazánk idén is megakadályozta, hogy az Andrássy úton kerüljön sor a felvonulásra, ami a szervezők ígérete szerint az eddigi legnagyobb lesz és még „a Karmelitából, a Holdról, és még a Szíriuszról” is látszani fog.
Megtartják a felvonulást, ami nagyobb lesz, mint valaha. Novák Elődtől azt kérik, árulja el hogyan tud így bejelentéseket tenni.
A kormányzati kommunikáció rendszeresen összemossa az LMBTQ közösséget a pedofíliával, a Budapest Pride ezért közleményt adott ki valós gyermekvédelmet követelve.
Szerkesztőségünk tagjai zenéket ajánlanak.
A budapesti LMBTQ fesztivál szervezői közleményben keltek ki a Jobbik elnökének megnyilatkozása ellen.
A komoly rendőrségi biztosítás valószínűleg annak tudható be, hogy nem tudni pontosan, hányan vesznek majd részt az első vidéki Pride-on, és a Mi Hazánk és a Betyársereg szélsőjobboldali ellentüntetésére is számítani lehet.
Videoriport a 2021-es Budapest Pride-ról.