Spanyolország • A spanyolországi választás első számú tétje az volt, hogy folytatódhat-e a miniszterelnök Pedro Sánchez sikerszériája, és a szocialista pártnak (Partido Socialista Obrero Español, PSOE) sikerül-e felzárkóznia a konzervatív Néppárt (Partido Popular, PP) néhány hónapja még behozhatatlannak tűnő, 10 pontos előnye ellenére. Spanyolországban jóideje szinte folyamatos a kampányhangulat, az elmúlt 13 hónapban ez a 6. választás, amelyre többé-kevésbé rávetül a két nagy párt rivalizálása, folyamatosan fenntartva egy rendkívül polarizálódott politikai hangulatot.
A szocialistáknak végül csaknem sikerült a mutatvány, mindössze 2 mandátummal maradtak le a PP-től, akik 22 széket szereznek, ezzel az Európai Néppártot erősítve. Azaz a jobboldali áttörés elmaradt, a szocik, főleg Katalóniának köszönhetően, tartották magukat, bár csaknem 3 százalékponttal gyengébben szerepeltek, mint a 2019-es EP-választáson.
A szélsőjobboldal azonban Spanyolországban is ünnepelhet: az eddigi 4 helyett hat mandátumot nyert a Karmelitában is népszerű Santiago Abascal vezette Vox. És rögtön 3 képviselői helyre tett szert a választási versenybe most berobbant széljobbos influenszer, Luis ’Alvise’ Pérez, „Vége a bulinak” (Se Acabó La Fiesta, SALF) nevű formációja élén.
Ehhez képest még gyászosabbnak tűnhet az országos radikális baloldal eredménye, amely ezúttal megosztottan állt rajthoz. A munkaügyi miniszter asszony, Yolanda Díaz koalíciója, a Sumar (’összeadni’) 3 széket nyert el, a tavaly létrejött kezdeményezés most először indult az EP-választáson. A lényegében azonos programjuk ellenére riválisként rajthoz álló Podemos, listája élén a pártalapító Pablo Iglesias élettársával, egykori egyenlőségügyi miniszterrel, Irene Monteróval pedig 2 széket szerez – néggyel kevesebbet, mint az előző választás alkalmával. Azaz a két formáció együttes eredménye 1 mandátummal kevesebbhez volt elég, mint az előző ciklusban.
Legutóbbi eredményét tartva sikerült ismét 3 mandátumot hoznia a regionális radikális-baloldali nacionalista erőknek – a katalán ERC, a baszk EH Bildu, a galíciai BNG és a baleári Ara Mès koalíciójának (Ahora Repúblicas, ’most köztársaságokat’). Egy másik, regionális középpártokat egyesítő koalíció, a CEUS szintén tudta hozni eddigi 1 mandátumát, és egy helyet őriz meg Carles Puigdemont katalán szakadár politikus pártja, a Junts is.
Eltűnik viszont, ahogy várható volt, az Európai Parlamentből is, a Momentum és Macron pártjának egykori szövetségese, a Ciudadanos (’Polgárok’), amelynek 7 képviselői széke nagyrészt a PP-hez vándorolhatott: a Néppárt kilenccel több képviselőt küldhet Strasbourgba. Érdekes módon ebben a pártban kezdte tanácsadói működését Alvise Pérez is. A sajtóban agitátorként emlegetett, antifeminista és bevándorlásellenes álhírterjesztő nyíltan hirdeti, hogy a képviselői immunitás miatt akar bejutni a EP-be, hogy folytathassa állítólagos korrupcióellenes tevékenységét.
Perezre mintegy 800 ezer voksot adtak le, többet, mint a Podemosra, ami önmagában intő jel a baloldali erők számára, még akkor is, ha csupán a választásra jogosultak 49%-a szavazott vasárnap, az EP-be 61 képviselőt küldő Spanyolországban.