Az eredmény már korábban kiszivárgott, de már az előválasztás honlapjára is felkerült: Vas megye 1. választókerületében a DK jelöltje, Czeglédy Csaba indulhat – vélhetően Hende Csaba volt honvédelmi miniszter ellen.
Czeglédy Csaba (DK): 3837 szavazat,
Ungár Péter (LMP, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, ÚK): 3661 szavazat.
Koczka Tibor (Új Világ Néppárt): 110 szavazat.
Vas megye 1. számú választókerületében nem csak az előválasztáson, de a kormánypárttal szemben is igen szoros küzdelemre számíthattak a jelöltek, ráadásul a körzetben két országosan ismert politikus is elindult.
Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP egyik legismertebb arca, és az Országgyűlés – papíron – egyik legvagyonosabb tagja, édesanyja Schmidt Mária, Ungár saját bevallása szerint is „beleszületett” a NER holdudvarába, a politikai és gazdasági elitbe. Czeglédy a szombathelyi képviselőtestület tagja, a szociális bizottság elnöke, de az ügyvéd nem ezzel szerzett országos ismertséget. Az ügyészség vádja szerint az általa vezetett Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek 2011 után. Az önkormányzati képviselővel szemben korábban költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat, most pedig a Fővárosi Főügyészség azzal gyanúsítja, hogy ő áll a Borkai-videókat is kiszivárogtató „Ördög Ügyvédje” blog mögött.
A harmadik helyen, a másik két jelölttől jócskán lemaradva végzett jelölt, Koczka Tibor ugyanakkor inkább csak a szombathelyi közéletben ismert: az egykori fideszes alpolgármester az Új Világ Néppárt színeiben kampányolt Szombathelyen.
A Vas 1-es billegő választókerületnek számít, 2018-ban Hende Csaba, a választókerület fideszes képviselője 49,92 százalékot szerzett, míg az ellenzéki jelöltek összeadva 47,8 százalékot értek el. 2019-ben az önkormányzati választások alkalmával ráadásul Szombathely önkormányzatában ellenzéki többség alakult ki, a polgármester pedig az MSZP-s Nemény András lett.
A választókerületben az elsők között rendeztek jelölti vitát, ahol a politikusok személyeskedést mellőzve, érdemben tárgyalták meg Szombathely és Torony helyi problémáit, valamint az országos politikával kapcsolatos kérdéseket. A kormány a járvány alatt Szombathely térségétől 3 milliárd forintot vont el, de a térségben komoly problémát jelent a lakhatási válság, illetve a munkaerőhiány, ugyanis sokan Ausztriába ingáznak a magasabb osztrák bérszínvonal miatt.
A Vas megye 1. számú választókerületében rendezett vitáról szóló elemzésünk itt érhető el.