Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Márki-Zay Péter bejelentette, ha kell, visszalépnek egymás javára Karácsony Gergellyel

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az eddig beérkezett eredmények alapján a vártnál jobban teljesített, de csak a harmadik helyre futhat be Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke és előválasztási miniszterelnök-jelöltje. A magát a csalódott fideszeseket leghatékonyabban megszólítani képes jelöltként pozicionáló Márki-Zay a budapesti Szlovák sörözőben tartott sajtótájékoztatóján értékelte az eredményeket.

 

A politikus elégedetten nyilatkozott a saját teljesítményéről, kihangsúlyozván, hogy úgy futhat be a harmadik helyre és ezzel az esetleges második fordulóba, hogy nincs mögötte olyan pénzbeli és médiaháttér, mint a többi jelöltnél, ráadásul ő egy vidéki polgármester, miközben az ellenzéki előválasztáson felülreprenzentáltak a fővárosi szavazók.

Márki-Zay Péter egyéniben is indult a választáson szűkebb pátriájában, Csongrád-Csanád megye négyes számú, Hódmezővásárhely-központú választókerületében, ahol Mucsi Tamás, a DK jelöltje a kihívója az előválasztáson, a kettejük közötti vitáról a Mérce helyszíni riportot is közölt. Márki-Zay korábban úgy nyilatkozott, ha bejutna az Országgyűlésbe, akkor a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt képviselőcsoportjába ülne be. Azonban ha a Pálinkás-párt nem alakíthat önálló frakciót, akkor Márki-Záy Péter a Párbeszéd képviselői között foglalna helyett.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a sajtótájékoztatón a Telex újságírójának kérdésére megerősítette, hogy előfordulhat, hogy a második forduló előtt visszalépnek egymás javára a Párbeszéd jelöltjével Karácsony Gergellyel.

Karácsony egyelőre a második helyen áll a DK-s Dobrev Klára mögött, aki mind a 10 eddig ismertetett választókerületben az élen végzett.