Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Karácsony Gergelyt nem lepte meg a saját eredménye, Márki-Zayjal holnap kezd tárgyalni

Ez a cikk több mint 2 éves.

Partizán stúdiójában reagált először a médiának Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt az előválasztási eredményekre. A beszélgetés kezdetekor 90 körzetet számoltak össze, ekkor nagyjából 7 százalékkal volt Karácsony lemaradva Dobrev Klára mögött.


Gulyás Márton moderátor kérdésére, hogy hogyan értékeli az eredményeket, Karácsony először arról kezdett beszélni, hogy általánosságban nagy siker az előválasztás és a nemzetközi szinten is magasnak számító részvétel.

A saját eredményével kapcsolatban azt mondta, az a körülbelül 30 százalék, amit szerinte a számlálás végeztével el fog érni – bízva a maradék hat budapesti körzetben -, megfelel a saját előzetes várakozásainak. (95 körzet után 27, 15 százaléknál áll, de még 6 fővárosi körzet hátra van a beszélgetés idején – a szerk.).

Karácsony arról is beszélt, hogy az előválasztási szavazatok megoszlásában is szerinte az a törésvonal rajzolódik ki, hogy vannak, akik kevésbé kritikusak a 2010 előtti MSZP-SZDSZ kormányzással (ők a mostani DK-szavazók), és van ezzel szemben egy pártszimpátiájában heterogén csoport, akik teljesen új hatalmat szeretnének 2022-től. Karácsony szerint az utóbbi csoport nagyobb, „kétharmados ” többségben van a DK-szavazókhoz képest.

A főpolgármester elmondta, úgy érzi, nagy ellenszélben csinálta végig a kampányt, és a Fidesz propagandája szerinte sok szavazatot elvett tőle.

Gulyás Mártonnak arra a felvetésére, hogy látszólag nincs konszenzus arról, hogy Dobrevvel szemben Karácsonynak vagy Márki-Zaynak kellene visszalépnie, Karácsony úgy reagált, ő arra számít, hogy ő maga akár olyanoktól is tud majd szavazatokat szerezni a második fordulóban, akik az elsőben Dobrev Klárát választották. Ezt azzal magyarázta, hogy bár ezek a szavazók most még Dobrevre szavaztak, de tudják, hogy Orbán Viktor ellen neki lenne a legnagyobb esélye, ezért hajlandók lennének átszavazni.

A főpolgármester szerint tehát az ő visszalépése nem feltétlenül Márki-Zay győzelmi esélyeit javítaná. Bár nem tartja kizártnak, hogy hárman maradnak állva a második fordulóra, de ő szíve szerint elkerülné ezt, mert szerinte „nem taktikus az ellenzéki térfélnek ezt a felét megosztani”.

A Márki-Zayjal való kollaborációról Karácsony elárulta:

„Úgy készülünk a második fordulóra, hogy közösen tudjunk valamilyen alternatívát kikovácsolni.”