Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A gyöngyöspatai roma önkormányzat vezetője is a parlamentben van

Ez a cikk több mint 4 éves.

Csemer Géza, Gyöngyöspata Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnöke Berki Sándor, a Párbeszéd Nógrád megyei alelnöke és Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője tartott ma rövid sajtótájékoztatót az Országház előtt. A politikusok elmondták, tüntetést lesz vasárnap a Nyugati Pályaudvarnál a szegregáció és a rasszista uszítás ellen.

A gyöngyöspatai roma önkormányzat vezetője elmondta, a Párbeszéd meghívására beülnek az országgyűlésbe,

ahol meghallgathatják, hogy Orbán mit mond arról, mit tettek a romák helyzetének javításáért, valamint szembesíthetik a miniszterelnököt szavaival és tetteivel. Úgy fogalmazott,

„mélyen el van szomorodva, hogy most egy olyan országban élünk, ahol a magyar állam szerint akkor sem lehet egy cigány embernek igazsága, ha azt a bíróság törvényesen kimondta”

Tordai elmondta, a Párbeszéd szembe fog menni azzal a gyűlöletpropagandával és kampánnyal, melyet a Fidesz a romák ellen folytat, és azzal, hogy Csömör és társai részt vesznek az ülésen, még nagyobb súlyt adhatnak a vasárnapi tüntetésnek, mely a gyerekek és a jogegyenlőség mellett áll ki. Hozzátette, most a magyar cigányság ellen mennek az orbáni-habonyi propagandagépezet fegyverei.

Felszólított, álljunk ki ne csak önmagunkért, hanem egymásért is valamint arra buzdított, hogy jöjjenek el minél többen vasárnap 13 órára a nyugatihoz, hogy 14 órára a Kossuth térre vonuljanak.

A sajtótájékoztatóról készült felvételünket itt tudjátok visszanézni.

Címlapkép: Mérce fotó