Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ebéd után felpörögtek a szavazók

Ez a cikk több mint 6 éves.

A 15 órás adatok szerint sokan ebéd utánra tartogatták a szavazatukat, továbbra is minden körzetben magasabb a részvétel a 4 évvel ezelőttihez képest.

Figyelembe véve a munkanélküliségi rátát megyénként (2017. IV. negyedévi adatok szerint) azt látjuk, hogy a részvételi arány a magas munkanélküliséggel rendelkező megyékben – például Baranya, Nógrád, Somogy – jellemzően átlag alatti. Ide tartoznak az ország egyik legszegényebb régióját képező Észak-Alföld megyéi is.

Ez rámutat arra, hogy az alacsony jövedelmű, munkanélküli és igen korlátozott életesélyekkel rendelkező honfitársaink demokratikus jogaik gyakorlásában is igencsak korlátozottak.

A 2014-es részvételi arányokhoz képest a nyugati megyékben Zala 1-es körzetében (Zalaegerszeg), Vas megye 2-es, fideszes körzetében (Sárvár),Tolna 3-as körzetében (Paks), Komárom-Esztergom 1-es körzetében (Tatabánya), Győr-Moson-Sopron 2-es, fideszes körzetében (Győr), Fejér 2-es körzetében (Székesfehérvár) és Baranya 4-es körzetében (Szigetvár) a legnagyobb a részvétel növekedése 2014-hez képest, Pest megyében pedig továbbra is fej-fej mellett halad az 5-ös (Dunakeszi) és a 11-es (Dabas) körzet.

Somogyban a 2-es körzet (Barcs) vette át a vezetést, Veszprémben pedig az 1-es körzet (Veszprém) pörgött fel, ahol a legesélyesebb ellenzéki jelölt a független Kész Zoltán.

Nyugaton Pest megye 2-es körzetében (Budakeszi) a legnagyobb a részvétel 59,92%-kal, a legkevesebben pedig Somogy megye 2-es körzetében (Barcs) szavaztak 15 óráig – annak ellenére, hogy itt a legnagyobb a részvétel növekedése a megyében 2014-hez képest.

Budapesten a 13-as körzetben, tehát a 16. kerületben szavaztak a legtöbben, 61,76%-os részvétellel.

A keleti megyékben is magasabb a részvétel a 2014-es választáshoz képest, de még így is elmarad a nyugati megyékhez mérve. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es körzetében (Nyíregyháza), Nógrád 2-es körzetében (Balassagyarmat), Jász-Nagykun jobbikos 4-es  (Törökszentmiklós) és 2-es (Jászberény) körzetében, Heves 3-as körzetében (Hatvan), Hajdú-Bihar 5-ös körzetében (Hajdúszoboszló), Csongrád 4-es körzetében (Hódmezővásárhely), Borsod-Abaúj-Zemplén 7-es körzetében (Mezőkövesd), Békés 1-es körzetében (Békéscsaba) és Bács-Kiskun 4-es körzetében (Kiskunfélegyháza) a legmagasabb a részvétel növekedése a 4 évvel korábbi választáshoz képest.

A keleti megyékben a legnagyobb részvételt Csongrád 4-es körzetében, Hódmezővásáhelyen mérték 56,24%-kal, a második helyen következik Békés 1-es körzete, Békéscsaba 56,17%-kal, a harmadik befutó pedig Heves 1-es körzete, Eger 55,86%-os részvétellel.