Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ez a cikk több mint 6 éves.

A választáson a szavazásra jogosultak eddig a fővárosban szavaztak a legmagasabb arányban. A részvétel Budapesten több választókerületben 60 százalék feletti a 15 órai részvételi statisztikák szerint, a legtöbb helyen ez a 4 évvel korábbihoz képest növekedést jelent. A legmagasabb részvételi arányt hozó körzetek közt van, ahol ez akár egy erős ellenzéki jelöltnek is köszönhető, de a legtöbb helyen nem magyarázható ezzel a magas szavazási kedv.

15 óráig a szavazásra jogosultak 60.3 százaléka voksolt a második és tizenkettedik kerületet magában foglaló 3. választási körzetben, ahol a Jobbikos Gyöngyösi Márton, a Kétfarkúaktól a pártelnök, Kovács Gergely, a Fidesz színeiben Gulyás Gergely, a Momentumos Kádár Barnabás, a DK-s Bauer Tamás, és az LMP színeiben pedig Hajdu Mária indultak el. Ebben a körzetben a legizgalmasabb kérdés a kétfarkúak szereplése lehet, a sok ellenzéki jelöltnek kevés esélye lehet megszorítania a kormánypárti indulót.

A 4. OEVK-ban, amelyik a második-harmadik kerületet részeit foglalja magában, 60,66 százalék szavazott 15 órakor. Itt csupán az Együttes Mihalik Zoltán lépett vissza, így a jelöltek listája ugyancsak hosszú. Az MKKP-s Juhász Veronika, az LMP színeiben Ungár Péter,  a Momentumos Benedek Márton, a Munkáspártos Arató István, a Jobbikos Kovács Tamás és a DK-s Niedermüller Péter próbálná megszorítani a  Fidesz jelöltjét, Varga Mihályt.

Az ellenzéki szavazók számára izgalmasabb helyszín lehet a 10. oevk, ahol a magasabb részvételi adatokat legalább részben magyarázhatja, hogy itt a legesélyesebb ellenzéki jelöltnek mért Szabó Tímea (Párbeszéd) javára az LMP-s Dr. Ábrahám Júlia, és az Együttől Pataki Márton is visszaléptek. Vele szemben indul a Jobbikos Zsiga-Kárpát Dániel, a Momentumos Donáth Anna Júlia, és megszámlálhatatlanul sok kamupárt jelöltje is látható a szavazólapokon az OEVK-ban, de itt a verseny a kormánypárti Menczner Erzsébet és Szabó Tímea közt fog eldőlni. Itt a választók 60.69 százaléka adta le szavazatát háromig.

A 14. és 16. kerületben elterülő 13. választási körzetben a jogosultak 61.76 százaléka járt az urnáknál 15 óráig. Itt a Fideszes Szatmáry Kristóffal szemben az Együtt Vajda Zoltánt indította, a DK-s Nemes Gábor, és a Momentumos Hollai Gábor visszalépett a javára. Az OEVK-ban a retró jegyében Miépes és Munkáspártos jelölteket is találunk, Tóthné Farkas Anita és Koch János személyében. Itt is indul a Jobbik, akik sehol sem léptek vissza, a 13. OEVK-ban a jelöltjük Tokody Marcell, az LMP pedig Mizsei Lászlót. A választók dolgát itt is sok nehezíti.

A 10. és 17. kerület részeit magában foglaló 14. OEVK-ban a részvétel 15 óráig 61.13 százalék lett. Itt nem volt ellenzéki visszalépés, így a jelöltek listája ugyancsak hosszú. Tóth Endre a Momentumtól, Dunai Mónika a Fidesz színeiben, Fléger István a Munkáspárttól, Lukoczki Károly az MSZP-párbeszéd listán, és Schmuck Erzsébet az LMP-én indult.

Végül a főváros 18. választókerületében, azaz a főváros 11-22. kerületeiben alakult még 60 százalék felett a részvételi arány 15 órakor: itt a jogosultak 60,46 százaléka szavazott délutánra.  Az Együtt hőse itt a visszalépő Dr. Hajdu Nóra, aki a párt listájának 3. helyén áll. Pályán maradt a körzetben a Kutyapártos Hotz Antal, az MSZP-P listáján Molnár Gyula, az LMP-s Pitz Dániel, a Jobbikos dr. Staudt Gábor. A Momentum itt az egyik legerősebb jelöltjüknek számító Orosz Annát indította, de egymás ellenében kevés eséllyel szoríthatják meg a fideszes Németh Zsoltot.

A választáson a részvételi arány országosan nagyjából mindenütt magasabb a négy évvel korábbihoz képest. Kiemelkedőek azok a körzetek, ahol erős ellenzéki jelöltek indulhattak, és őket támogató visszalépések is történtek.

Így a Budapesti 01-es választókörzetben is magasan alakul a szavazási hajlandóság. A körzetben Csárdi Antal maradt a szavazólapokon közös ellenzéki jelöltként, miután Juhász Péter, Fekete-Győr András, az Együtt és a Momentum listavezetői, majd végül az Mszp-Párbeszéd lista jelöltje, Váradiné Naszályi Márta is visszaléptek a javára. A körzetben a részvételi arány 15 és 17 óra közt nagyon megugrott: a szavazásra jogosultak 68.33 százaléka voksolt délután ötig, a magas részvételt itt egyértelműen az esélyes ellenzéki jelöltre való szavazás lehetősége dobhatja meg.

Vannak olyan szavazókörök a körzetben, ahol a jogosultak háromnegyede voksolt 17 óráig.