Hajléktalangyalázással üdvözölte az első kerület új fideszes polgármesterét a Metropol
Böröcz László tervei szerint azonnal felszámolja majd a hajléktalanhelyzetet.
Böröcz László tervei szerint azonnal felszámolja majd a hajléktalanhelyzetet.
Legitimációs válságba torkollott a főpolgármester-választás.
A grúziai NGO-k döntő befolyással bírnak a kaukázusi államban. A baj azonban ebben nem merül ki.
A németországi EP-választások eredményei alapján aggasztó a más országokban is megfigyelhető jobbratolódás.
Kurvára tisztában lenni azzal, hogy mi a les. Ez a belépő a csajoknak. Esszé a fociról és a szorongásról.
Az Angliában és Európa más részein is bevezetett hasonló törvények teremtették először meg a munkásosztályt – amely nem tudott mást áruba bocsátani, csak a saját munkaerejét.
A válság, a rossz fizetés elleni harc nem a szavazófülkében kezdődik: hanem a gyárakban, a szállítmányozók, a takarítók és utcaseprők bérharcában.
Interjú Pintér Bencével, Győr megválasztott polgármesterével, aki kevés eséllyel indult, de nyerni tudott két fideszes polgármesterrel szemben.
100 éve, 1924. június 10-én elrabolták és meggyilkolták Giacomo Matteotti szocialista parlamenti képviselőt Olaszországban. A fasiszta vezetőket is érintő botrányból mégis hogyan tudott megerősödve kikerülni Mussolini?
41 szavazat, mérgező szövetségesek, sárba tiport imázs. Innen szép nyerni Karácsonynak.
41 szavazat dönt a főpolgármesteri szék sorsáról.
A regnáló főpolgármester kitartásra szólította fel támogatóit: hogy maradjanak egész addig az NVI előtt, amíg ki tudják kényszeríteni a demokratikus normáknak megfelelő döntést az NVB-ből.
Olyan munkahelyet kínálunk, ahol egy társadalmilag fontos ügyért – a baloldali nyilvánosság egyik intézményéért – támogató közösségben lehet dolgozni.
A fejadó bevezetése miatt májusban kitört felkelés mélyreható társadalmi mozgalommá fejlődött, amely a feudális társadalom radikális megváltoztatását követelte.
A tavaly februári antifa ügyben három nappal a támadások után már sajtónyilvános eseményen hoztak nyilvánosságra videófelvételeket. Eltelt négy nap a neonáci támadás óta, és ilyesminek semmi híre.
Futballszurkolónak lenni több mint időtöltés: politika, kapcsolódás, lokalitás, sok örömmel és fájdalommal teli identitás.
A jelenlegi főpolgármester szerint egyenpapírokra írták a fideszes számlálók a kifogásaikat és semmi sem akadályozza meg az újabb x-ek behúzását a újraszámlálás előtt.
Kinek a kulturális politikája a mi kulturális politikánk? Kire vetjük vigyázó, de rövidlátó szemünket? Felvilágosult önmagunkra?
Teljes újraszámlálást kér a volt államtitkár, aki szerint Karácsonyék felelőssége is, hogy nem volt egységes gyakorlat a kerületekben Szentkirályi Alexandra kihúzására a szavazólapokról.
A mozgáskorlátozottak érdekképviselete szerint az egészségügyi államtitkárság hozzá nem értése újabb károkat okoz a fogyatékos emberek százezreinek.
Az újból megválasztott VIII. kerületi polgármester szerint az ő modelljük az országos politikai berendezkedés ellenpontozása.
A BRFK közölte, két támadót már elfogtak a Kesztyűgyárban hétfőn este, a Forradalmi Kommunista Internacionálé tagjait ért támadás után. Az esetre a Fáklya is reagált Facebook oldalán.
Kedélycsillapító beszélgetés a Fidesz belügyeiről.
Az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére örülnek, két tagjuk is képviselő lett.
A 800 ezer ember ellátásáért felelős al-Fásir városa a 15 hónapja tartó háború martalékává válhat.
A spanyolországi választás első számú tétje az volt, hogy folytatódhat-e a miniszterelnök Pedro Sánchez sikerszériája, és a szocialista pártnak sikerül-e felzárkóznia a konzervatív Néppárt néhány hónapja még behozhatatlannak tűnő előnye ellenére.
A választások legnagyobb győztese előreláthatólag az Európai Néppárt és a szélsőjobboldaliakat tömörítő Identitás és Demokrácia lesz.
Másodjára is legyőzte Sára Botondot.