Tavasszal Vida Kamilla nagysikerű cikkel jelentkezett a Mércén. Vida írását a „haza féltése” motiválta, ez indította arra, hogy a népszerű zenész, Krúbi tevékenysége felől vizsgálja a közéletet, mégpedig a gyorsan népszerűvé vált fogalma, a beletörődésipar segítségével. E cikk ihletett minket arra, hogy gitározó, rappelő, éneklő, szövegíró, kísérletező és kutató embereket invitáljunk meg, akik tevékenységében a politikum is sokféleképp játszik szerepet, hogy kivesézzük a magyar könnyűzene és a politika kapcsolatát.

Ahogy ez az alkalom is igazolta, a téma végtelen számú lehetséges beszélgetés kerete lehetne, barátaink, akik elfogadták a meghívást május 23-ai rendezvényünkre, nagyon sok szempontot hoztak. Igaz, ők maguk is nagyon sokféle helyről jöttek. Velünk volt a Gólya színpadán Bárdits Vicus (Holnaplányok, Gondozási Központ), Barna Emília (populáris zene kutató, a BME oktatója), Csepella Olivér (Csaknekedkislány), Kondor Tamás (Efkilenc) és Szabó Benedek (Galaxisok). Segítségükkel próbáltuk meg kitárgyalni, hogy a kortárs magyar könnyűzene hogyan politizál, miképp politikus, milyen közösségeket hoz létre, és azokban a közösségekben milyen viszonyok uralkodnak.

Bárdits Vicus, aki zenei projektjeiben általában kísérletező attitűdöt képvisel, és egyelőre „nem sikerült”, és nem is akar a zeneiparba betagozódnia, úgy érzi, hogy a mindennapjait a kapitalizmus és a patriarchátus sokkal inkább meghatározza, mint a NER. Így az ő projektjei elsősorban ezeket célozzák. Ő emlékeztetett arra is minket, hogy attól, hogy

a kortárs zeneipar csúcsán épp nők vannak, például Billie Eilish vagy Taylor Swift, ez nem jelenti, hogy ne lenne ugyanannyira férfiközpontú ez a világ.

Barna Emília kutatói szempontból ezt csak megerősíteni tudta: rámutatott, hogy a zeneipart is többségében nők által végzett láthatatlan munka hajtja. A Covid-válságban ez különösen szembeszökővé vált, amikor számtalan, a területen dolgozó nő „szorult vissza” a „háztartásba”. De Barna arról is beszélt többek között, hogy

a digitális kapitalizmusban az algoritmusok által válogatott zenei kínálat hogyan tereli a hallgatókat a „súrlódásmentes” termékek felé, egyre kisebb teret hagyva az egyediségnek és az akörül létrejövő közösségeknek, szubkultúráknak.

Pont a „furcsa” zenék csinálása és az e tevékenység köré szerveződő közösségek miatt lett rapper Kondor Tamás, azaz Efkilenc, aki elmesélte nekünk, hogy őt elsősorban a közösségteremtés és -szervezés hajtja, mert a zenecsinálás kiváló lehetőség arra, hogy kötődés alakuljon ki emberek között. Szerinte már eleve azok a zenék lesznek maradandóak, identitásformálóak, melyek egyediek, és ezért is emlékezetesek.

A zenei élményekhez edződnünk kell, és alakítanak bennünket: Efkilenc egyik mostanra kedvencévé váló albumát sem szerette első hallásra. Ám nem mindegy, hogy kiknek otthonos és/vagy biztonságos egy zenei közösség: a rapper emlékeztetett arra is, hogy a hazai hip-hop kultúra nagyon „tesiöltözős”, egyben felhívást intézett a színtér szereplői felé, hogy változtassanak ezen, ő is másféleképpen akar bulikat csinálni.

A közösségek megteremtése, megerősítése, meg- és kimozdítása Szabó Benedeket is motiválja. Ő már sokkal inkább a NER-kontextusában beszélt arról, hogy

zenészként feladata van azzal, hogy hogyan formálja az őt hallgatók érzelemvilágát, hogyan oldja fel a magányukat, és készteti őket szolidaritásra.

Például azzal, hogy mer a mostani közéleti viszonyokat témává megtevő és kritizáló dalokat, albumokat írni, nem tesz úgy, mintha ciki lenne a közös dolgainkról beszélni.

Vele egyetértve, de bizonyos szempontból radikálisabb álláspontot felvéve Csepella Olivér pedig arról (is) beszélt, hogy végső soron minden művészet propaganda, akarva-akaratlanul állításokat tesz, érzelmi és világnézeti modellt kínál, amivel a hallgatók azonosulhatnak. Így ő abban érdekelt, hogy tudatosan használja a könnyűzene politikumát, akár azáltal, hogy miről és hogyan ír dalokat, akár azáltal, hogy a zenekara népszerűségét jó kezdeményezések támogatására használja.

Örülnénk, ha a jövőben több alkalmunk nyílna arra, hogy hasonló beszélgetések keretében gondolkozzunk arról közösen, hogy milyen politikai meghatározottsága van az általunk is szeretett vagy vitatott, esetleg elrettentő kulturális produktumoknak. Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, kommenteljetek, vagy írjátok meg nekünk! És persze, ha tetszett, ne habozzatok támogatni a munkánkat, hogy e téren is többet és jobbat nyújthassunk nektek – szponzorált tartalmak, paywall és kattintásvadászat nélkül.