Több alkalommal is életveszélyesen megfenyegették Aleksandar Matković aktivistát és kutatót, miután a szerbiai lítiumbányászat árnyoldalairól közölt esszét a Danas című napilapban.

A belgrádi Közgazdaságtudományi Intézet tudományos munkatársa, a Zöld–Baloldali Front párt tagja a Mašina baloldali lap tájékoztatása szerint röviddel az írása megjelenése után kapta az első életveszélyes fenyegetést. Egy ismeretlen személy azt írta neki, hogy addig fogja követni, míg az aktivista hirtelen „el nem tűnik”. Mivel a szerbiai lítiumbányászattal kapcsolatos híreket a nemzetközi sajtó is élénk figyelemmel követi, Aleksandar Matković zaklatásának ügye az angolszász hírlapok szerkesztőségeihez is eljutott. A Guardian a minap arról írt, hogy a belgrádi kutatót egy ismeretlen személy a spliti utazása során is követte, a Telegram közösségi oldalon pedig olyan német nyelvű üzenetet kapott, miszerint őt és az öccsét is megfigyelik, a rendőrséghez pedig „kár is fordulnia”.

A szerbiai lítiumbányászatot ellenzők fenyegetése megszokottá vált, amióta a lítiumbányászat terve felvetődött Szerbiában. A kormányzat folyamatos hergelése nyomán megannyi alkalommal „külföldi ügynöknek”, a halovány és a kormányzattal szemben reális alternatívát nyújtani képtelen ellenzék „bábjának” nevezték a tüntetőket.

A tétek kétségkívül óriásiak, s nem pusztán belpolitikai jelentősége van a Jadar-projektumnak.

Bár a lítium, a „fehér arany” fénye megkopóban, sokan még mindig ehhez a nemesfémhez kötik a „zöld átállást”, az elektromos közlekedési eszközök térnyerését. A szegényes, nehezen megközelíthető Jadar-völgy a nemzetközi politikai-gazdasági küzdelem, a tőke és a tőkés államok oligarchiájának, nem utolszor az Oroszországgal és a Kínával vívott kereskedelmi háború csataterévé vált.

A fehér arany

Miután heves tiltakozások révén a szerbiai embereknek sikerült megakadályozniuk, hogy a Rio Tinto nevű brit-ausztrál óriásvállalat lítiumbányát nyisson a bányászatáról híres nyugat-szerbiai Mačva körzetben található, a bányakincsekben különösen gazdag Jadar-völgyben, az aktivisták nem lehettek nyugodtak. Bár 2022-ben megvonták a Rio Tintótól a kitermeléshez szükséges engedélyeket, a környező földek felvásárlását folytatta a cég – oknyomozók szerint 1,2 millió euró értékben vásárolt földterületeket 2023-ban. Aleksandar Vučić államfő pedig többször is célzott arra, hogy a projektumot nem vetették el, csupán pihentetik.

Időközben arról is beszámolók születtek, hogy a bányászat mellett elektromos autókat gyártó cégek is megtelepszenek Szerbiában. A nagy múltú, 1953 és 2008 közt Zastava néven működött, azóta Fiat gépkocsikat gyártó, 3 éve az olasz-amerikai Stellantis tulajdonába került kraguljevaci autógyárban – Vučić államfő jelenlétében – például a nyáron gördültek le a gyártósorról az első elektromos gépkocsik. S emlékezzük, keresletet kétségkívül a szomszédban is lelhetni, a hamarosan gyorsvasúton is elérhető Magyarország vitathatatlanul az akkumulátorok gyártásához szükséges nyersanyagok éhes piacává válik.

A több mint tíz éve hatalmon lévő, mára az egész államberendezkedést maga alá gyűrő Szerb Haladó Párt (Srpska napredna stranka, SNS) szerint a lítiumbányászat engedélyezése a „zöld energiába” való befektetés, amely nem jár különösebb teherrel a környezetre, ám „Szerbia egésze” számára óriási „nyereséget” fog jelenteni. Ennek megfelelően a bánya megnyitásáról mind Aleksandar Vučić államfő, mind pedig Miloš Vučević miniszterelnök, utánuk pedig az SNS-hez kötődő médiumok óriási jótéteményekről számoltak be.

Nem kell hangsúlyoznunk, a kormányzat örömmel fogadta, amikor a múlt hónap elején a szerbiai Legfelsőbb Bíróság arra jutott, a Rio Tinto engedélyének megvonása 2022-ben alkotmányellenesen történt. Pusztán pár nappal később Szerbia bányaügyekért felelős minisztere megállapodást írt alá Maroš Šefčovičcsal, az Európai Bizottság alelnökével, a „Zöld Megállapodás” felügyelőjével az akkumulátorgyártással és az elektromos járművekkel kapcsolatban, amely lehetővé tette a Jadar-projektum megkezdését. Hogy a megállapodás biztos legyen, azt Olaf Scholz német kancellár a személyes jelenlétével garantálta. Scholz Belgrádban hangsúlyozta: a Jadar-projektum „jót tesz” Szerbiának, a beruházás pedig az egyik legfontosabb „európai” kezdeményezés. (A héten pedig Emmanuel Macron, Franciaország elnöke is tiszteletét teszi Szerbiában: vélhetőleg a német kancellár nézetét megerősítendő.)

Aleksandar Vučić államfő szerint 2028-tól, a bánya megnyitásától kezdve évente 58 ezer tonna lítiumot termelhetnek ki. Ha a projekt megvalósulna, az európai lítiumszükséglet 90 százalékát fedezhetnék ebből a bányából. A hangsúly erősen Európán van. Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbiának nem áll szándékában Kínának „adni” a bányát. A Jadar-projektum nem pusztán a lítium miatt fontos, a világon egyedül itt található jadarit ásvány mellett a bánya óriási mennyiségben tartalmaz bórt és egyéb ritkafémeket is.

Csak lefele!

Ám hiába a nagy gazdagság a föld alatt, ezek kitermelése a mondottakkal szemben nincsen mindenki javára. Mindenekelőtt az ásványkincsek kinyerése nagyon kockázatos. A kitermelés során maró hatású savakat alkalmaznak, ezek pedig nem pusztán a környezetet mérgezik, hanem a földbe ivódva az édesvízkészletet, a távolabbi termőföldeket is beszennyezik. Ennek a hosszabb távú hatásai a Jadar folyóra és a folyó völgyére, a termőföldekre, a legelőkre és a vadgazdaságra beláthatatlanok. Nem hiába az újabb óriási tiltakozási hullám: augusztus derekán Szerbia 28 településén tízezrek tiltakoztak a bánya megnyitása ellen.

Ráadásul aligha „Szerbia összessége” dúslakodik majd a beruházásból. Legalábbis a megrágalmazott és megfenyegetett Aleksandar Matković így véli. A haragot kiváltó írásában (angolul lásd itt) arra mutatott rá, hogy hiába lendült fel az utóbbi tíz évben a bányászat, Szerbia GDP-je csökkent vagy éppen stagnált ebben az időszakban. Arra figyelmeztetett, hogy a bányászati ​​beruházások során leginkább a károkozások és a perek száma növekszik, a pazarlás nő exponenciálisan, s nem az életszínvonal. Ennek felméréséhez elég utánanézni, hogy a bányászati ​​beruházások növekedésével együtt miként növekedett a bányászati ​​hulladék mennyisége – olyik évben az előző évhez viszonyítva akár 150 százalékkal; s arra Szerbiának nincsen terve, hogy ezzel a nagy részben veszélyes hulladékkal mit kezdjen.

A belgrádi kutató szerint a Jadar-projektum két nagyon fontos jelenségre mutat rá. Egyfelől arra, hogy az SNS beruházási politikája csődöt mondott. Kormányzati támogatásokkal, azzal, hogy a jogszabályokat a beruházókra szabták, földadományokkal hiába csábították Szerbiába a tőkét, az életszínvonal nem növekedett. Vučić álma, miszerint az elektromos autók gyártása a fémek kinyerésétől az autók összeszereléséig az országon belül történik meg, a Rio Tintóval, a Fiattal és a szlovákiai bejegyzésű, de a Rio Tintóhoz tartozó InoBat akkumulátorgyárral megvalósulhat. De ezek a beruházások nem lendítenek a szerbiai emberek sorsán. S nem is ez a cél. Az SNS-kormányzatok, amelyeknek a gazdasági pillérét a külföldi autógyártók adják, az elektromos autók gyártásával abban bízhatnak, hogy a tekintélyelvű rezsim fennmarad. Íme, mondja a szerző,

a zöld átmenet és a tekintélyelvűség találkát ad egymásnak.

Ám ez a szerbiai gazdaság egyoldalúvá válásához vezet. Szerbia nem lesz több hamarosan, mint egy bányászkolónia Európa peremén.

Eközben a Rio Tinto szempontját is érdemes feltérképeznünk. A kutató azt gyanítja, hogy ezt a „technológiai momentum” fogalmával tehetjük meg. Ez a kifejezés olyan helyzetet ír le, amikor a befektető annyi pénzt ölt már bele a projektjébe, ha az közben elavult is, hogy egyszerűen nem hagyhatja bukni, még ha az egész társadalmat rántja is magával. Az aktivista szerint a vegyészek körében már jól ismert, hogy a nátrium-ion akkumulátorok vagy a hidrogén akkumulátorok jelentik a jövőt, s nem a lítiumalapú technológia. A Rio Tinto azért nem adhatja fel a terveit, hiszen részvényeseinek hatalmas tőkéje immár belekerült a beruházásba. Innen, hiába a tüntetések, hiába az elavuló technológia, a hatalmas környezeti kockázatok, a ráció: nincs visszaút.