Teljes létbizonytalanságba taszította a magyar kormány a hazánkban élő ukrajnai menekültek nagy részét, miután – a 65 év felettiek és a fogyatékossággal élők kivételével – mindenkinek megszüntették a lakhatási támogatását, akinek – kis túlzással – éppen nem bombázzák az otthonát. Mivel rengeteg kárpátaljai roma család menekült Magyarországra, ők is ebbe, a többé nemkívánatos kategóriába estek.

Ahogy a háború kitörésekor, úgy ezúttal sem vette egyáltalán figyelembe a kormány, hogy a most – mint azt a Komárom-Esztergom vármegyei Kocson zajló drámai képsorokon is láthattuk a napokban – szó szerint utcára rakottak nagy része sok szempontból sérülékeny helyzetű nő és gyermek. A gyerekek közt ráadásul vannak olyan fiúk is, akik hamarosan betöltik a sorkötelességhez szükséges tizennyolcadik évüket, így a kormány gyakorlatilag az ukrán frontra küldi őket, amennyiben nem találnak lakhatást önerőből, vagy élnek tovább hajléktalanságban Magyarországon.

Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, körülbelül 4000 embert céloz a kormányzati rendelet. Ők szerinte úgy élnek Magyarországon, állami pénzből, hogy közben munkát sem akartak vállalni. A kormány nagyjából 10 milliárd forintot spórol az intézkedéssel.

A 2022. februári menekülésük óta minden eddiginél bizonytalanabb, embertelenebb helyzetbe került nők és gyerekek kilátásairól Sárdi Annát, az EMMA Egyesület humanitárius programjának koordinátorát kérdeztük.

Nem volt kegyelem, a terhes nőknek sem

Az EMMA Egyesület a háború kitörésétől a PATENT Egyesülettel együttműködve komplex segítséget nyújtott az Ukrajnából menekülő nőknek a szexuális egészség és a reprodukciós jogok terén, a gyakran bántalmazó nőgyógyászati és szülészeti ellátórendszerben való eligazodásban és a menekülés feldolgozásában. Forráshiány miatt május eleje óta ezt a szolgáltatást már nem tudják fenntartani, nem tudnak személyesen ellátogatni a nőkhöz a szállókra vagy elkísérni őket egy nőgyógyászati vizsgálatra, hogy meggyőzzék az orvost, igenis joga van a menekülteknek az ingyenes ellátáshoz és az emberséges bánásmódhoz, így már csak heti egy fogadónapot tud biztosítani az EMMA, amin még így is sokan megjelennek.

Az augusztus 21-én életbe lépett kormányrendelet miatt mindenütt feszült a helyzet, de akadnak szállók, ahol az állami támogatás megvonása ellenére igyekszik segíteni a fenntartó, amennyiben talál más forrást. Ilyenek például a fővárosi önkormányzat által fenntartott szállók is, ahol információink szerint decemberig kaptak haladékot a lakók, és segítenek nekik megfizethető lakhatást találni.

Amire nagy szükség is van:

„Hihetetlen visszaélések vannak. Olyan árakat kérnek el nagyon pici, dohos, beázott lakásokért, ami elfogadhatatlan. Most beszéltem egy családdal, egy kétszobás lakásban, 45 négyzetméteren laknak.

Voltam ott, derékmagasságig penészes a fal, és most fog oda egy újszülött érkezni nyolcadiknak.

Abba a szobába, ahova a kisbaba érkezik, egy ágyat vagy egy babakocsit se lehet betenni, olyan pici. És 440 ezer forintot kér érte a tulaj kéthavi kaucióval. Nagyon sokan mondják, hogy ahogy meghallják, vagy meglátják, hogy cigányok, több gyerekkel, nem akarják kiadni nekik a lakást, vagy olyan árat mondanak, ami tényleg iszonyatosan visszaélés szagú”

– mondja Sárdi Anna.

Az önkormányzati szállások mellett vannak magánszállásadók is, ilyen volt például az esztergomi, a kocsi és az érdi is, amelyek most megszűntek.

Méltányossági kérelmet – mindössze hat napos határidővel – nyújthattak be az érintettek, de ezeknek a többségét elutasította Pál Norbert menekültekért felelős kormánybiztos. Ezt erősítették meg az EMMA Egyesületnél is:

„A legtöbb család, akikkel mi kapcsolatban vagyunk, beadták, mert vagy pár hónapos csecsemőik vannak, vagy várandósak a nők, és gyakorlatilag kivétel nélkül mindenkit visszautasítottak.

Még azt a nőt is visszautasították, aki augusztus 17-re volt kiírva, vagyis lehetett tudni, hogy azokban a napokban fog szülni, amikor el kell hagyni a szállást. Végül nem szült még, így viszont fennáll a veszélye annak, hogy a kórházból már nem viheti el a gyerekét, mert nem lesz hova.”

Ahogy az utcára kerülő gyerekek esetében is megtörténhet, hogy kiemelik őket a családjukból.

Sárdi az általuk ismert esetek közül csak két pozitívan elbírált kérelemről tud, de azokban sincs sok köszönet. Egy nőnek és a kisbabájának biztosít továbbra is lakhatást az állam, de se a nő férje, se az édesanyja nem maradhat mellette. A döntéshozatal kegyetlensége mellett az átláthatatlanságára is rámutat, hogy ugyanazon a szálláson egy másik – ráadásul kiskorú – kisbabás anya kérelmét elutasították.

„Egyáltalán nem volt ez szempont, nem vették a sérülékeny kategóriába a várandós nőket és az újszülötteseket vagy kisbabásokat, borzasztó nehéz ezt látni.”

Emellett egy lebénult idős nőről tudnak a civilek, aki méltányosságot kapott, de egyik családtagja sem lehet mellette, aki gondozza. Mint arról a Helsinki Bizottság is beszámolt, ők is nagyon kevés pozitívan elbírált esetről tudnak, az ő információik szerint a kérelmezőknek csak az ötöde-negyede kaphatott haladékot.

Aki tud, segít – kivéve az állam

Vannak nők, akik arról számolnak be, hogy a férjüknek van munkája – például, mert már a háború kitörése előtt is itt dolgoztak Magyarországon –, és a munkáltató beszállt, segített szállást találni vagy szállást biztosít nekik, mert „például egy építőipari kis csapatnak tagjai, és nyilván nem akarja elveszíteni őket.” Az EMMA által ismert esetek zömében ez a szerencsés fordulat történt, de tudnak olyan családokról is, akik összeálltak, és közösen bérelnek egy családi házat, így szűkösen, de mégiscsak tetővel a fejük fölött néznek a következő hónapok elé.

A menekültek tömeges utcai megjelenéséről az elmúlt napokban több helyről érkeztek beszámolók. Sárdi szerint a bajban lévők éppen az olyan, protestáló kiállásokhoz fűzhetnek némi reményt, mint amilyet Kocson is láthattunk szerdán. Vagyis, hogy a kilakoltatottak az utcán együtt maradnak, várakoznak, és puszta jelenlétükkel nyomást gyakorolnak, hogy segítséghez jussanak. A kocsi családok a sajtót bejáró fotók nyomán végül a Máltai Szeretetszolgálat dorogi intézményében kaptak további 30 napra szállást.

És vannak, akik hazamentek Ukrajnába, mert érthető módon nem akartak egy napot sem az utcán tölteni a gyerekeikkel. Ezeknek a családoknak a nőtagjai mentek haza, a férfiak pedig megpróbálnak itt szállást találni, hiszen ők a hadkötelezettség miatt nem is jutnának haza, csak a frontra. Ezt átmeneti időnek gondolják, a reményük az, hogy újra tudnak egyesülni majd itt Magyarországon, vissza tudnak jönni. A hazamenők között viszont van, ahol nagyon sok gyerek van, és a férfiak vagy már a háborúban vannak, tehát nem tudnak pénzt keresni, vagy csak alkalmi munkákat találtak Magyarországon, így nincsenek jó kilátásaik a családegyesítésre.

„Aki hazament, sokkal nehezebb helyzetbe fog kerülni, mert onnan nem fog tudni visszacsatornázódni, ők a legsérülékenyebbek, azt gondolom. Van, akinek pedig a hazamenés egyszerűen nem opció. Akinek egy 14 pluszos nagyfia van, ő már nem mer elmenni.”

A Migration Aid menekültügyi civil szervezet több érintettel is készített interjút, amelyben egytől-egyig a könnyeikkel küszködve beszélnek a kilátástalanságról, bizonytalanságról és a háborútól való félelmükről többgyermekes családanyák. Egy magyar asszony elmondja, hogy nem mer visszamenni, mivel attól fél, hogy 18 éves fiát „a határról elviszik”. Svitlana, a MigAid menekültszállásának lakója, aki Ukrajnából menekült Magyarországra 22 és 17 éves fiával, úgy fogalmazott:

„Ha kell, én hazamegyek, de a fiaimat itt hagyom, mert nem akarom, hogy keresztül kelljen menniük ezen a szörnyűségen.”

Sokszor pedig nincs is hova hazamenni: „Azok a házak, amiket két éve nem laktak, sok esetben nincsenek olyan állapotban, hogy gyerekekkel hazamenjenek. Sok helyen az ajtófélfát, az ablakkeretet, a tetőt elvitték tüzelőnek a szomszédok, vagy akik rászorultak. Nagyon sokan emlegetik, hogy ott nincs megélhetés, nincs választása egy nőnek, akinek gyerekei vannak, és semmilyen anyagi forrása nincsen.

Nem beszélve az áramkimaradásokról, a szirénákról, ez nagyon megviseli a gyerekeket. Azt mondják, hogy ebben nem lehet gyereket nevelni”

– fogalmaz Sárdi.

Sokaknak ráadásul már itt kezdett iskolába járni a gyereke, itt látja, hogy van a gyermekének jövője. „Ukrajnában, ahol ezek a cigány családok szegregált iskolákba jártak, semmit nem tanultak, vagy nem tanítottak nekik, itt meglátták, hogy Úristen, a gyerekük elkezd olvasni, ismeri a betűket, segít az anyjának – ezek olyan élmények, amik iszonyú sokat jelentenek, szeretnének egy jobb jövőt a gyerekeknek.” A kormány döntése azonban, mint arra a Mércének nyilatkozó Kiss Márió roma aktivista is felhívta a figyelmet, az elmúlt két év integrációját is egy tollvonással megsemmisíti a gyerekek kiszakításával.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben sikerül áttolnia a menekültek immár teljes ellátását a kormánynak az elmúlt években jócskán kimerült civil szférára, illetve az egyházakra, a civil aktivista szerint nehéz válaszolni. Az biztos, hogy a kormány nem enged, az viszont kérdéses, kinek mennyi erőforrása maradt az elmúlt két év, állami támogatásban kicsit sem bővelkedő küzdelmei után.

Miközben például a Helsinki Bizottság hónapok óta próbál nyomást gyakorolni a kormányra, egyelőre nem jártak eredménnyel.

„Információm szerint az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is sürgeti a magyar kormányt a rendelet felülvizsgálatára, egyelőre eredmény nélkül”

– fogalmaz Sárdi.