„Nem hiszem, hogy az oroszok jobban bele tudnának húzni”
Traski Viktor kárpátaljai egyetemi docens több mint egy éve tüzér a keleti fronton. Ha véget ér a háború, a gyerekszegénység felszámolásával és környezetvédelemmel is foglalkozna.
Traski Viktor kárpátaljai egyetemi docens több mint egy éve tüzér a keleti fronton. Ha véget ér a háború, a gyerekszegénység felszámolásával és környezetvédelemmel is foglalkozna.
Hazslinszky Tamás 30 éves, Ungváron született kárpátaljai magyar. Interjúnk két részben készült, a második alkalom nagy részét a légvédelmi riadó miatt óvóhelyen töltve beszéltük át.
Hogyan nehezíti a menekültek fogadását az állami szerepvállalás szinte teljes hiánya? Meddig tartható ez így, és hogyan fogadjuk a kárpátaljai menekültek legkiszolgáltatottabb csoportját, a roma családokat? Három záhonyi önkéntessel beszélgettünk.
Sokan Budapestről mennek haza, miután a pályaudvarokon sem kapnak érdemi segítséget.
Kárpátalja a hét elejére hatalmas átutazó övezetté változott. Az ország minden részéről érkeznek ide ukránok, vendégmunkások, nigériai és indiai diákok és munkások, akikhez a határzónában ukrajnai magyarok csatlakoznak.
Ukrajnai menekültekkel és a bajbajutottakon segíteni akaró helyiekkel is beszéltünk. Egy magyarok lakta, apró faluban már csaknem minden hadköteles férfi megkapta a behívóját.
Helyszíni tudósítónk szombaton egy apró kárpataljai faluból Csopra, majd Ungvárra utazott, hogy a háború által felbolygatott keleti országrészből érkező áthaladókkal és a környékből útrakelőkkel beszélgessen.
Orbán Viktor először nevezi menedékkérőknek a háború elől menekülő lakosságot. Mire van feltétlen szükség a humanitárius és szolidáris segítségnyújtás mellett?
Érkeztek kijevi menekültek is, egyikükkel sikerült beszélnünk.
Az oltás felvétele után ismét azonnal munkába állhatnak.