Intézményesített gyermekbántalmazás, vagyis védjük meg gyermekeinket – a propagandától!
A fenyegetettség azért sem szűnhet meg, mert a hatalom, amely ezeket a politikai ellenségeket kijelöli, teljességgel kiszámíthatatlan.
A fenyegetettség azért sem szűnhet meg, mert a hatalom, amely ezeket a politikai ellenségeket kijelöli, teljességgel kiszámíthatatlan.
A kormány igyekszik hülyének beállítani az iváncsai dolgozókat, mintha azok mindenféle munkáltatói nyomásgyakorlás és manipuláció nélkül mondanának fel önként.
Az írás, mely a nácik 1920 és 1933 közti felemelkedése, illetve az AfD jelenlegi sikerei közti megdöbbentő történeti párhuzamokat mutatja fel, a szélsőjobboldali párt februári sikerét követően nagy port vert fel Németországban.
Március 15-én százezrek tüntettek Belgrádban. Szerbia pumpál.
Március 15. után is maradt pár fogas kérdés, amit a jelenlegi európai helyzetben Magyar Péternek egyértelműen meg kellene válaszolnia, ha tényleg az ország vezetésére készül.
Interjú Lakatosné Jutkával – részlet a Mérce Lila hírleveléből.
Az Alabama állambeli Montgomeryben a gumibotokkal és husángokkal felfegyverzett rendőrök belelovagoltak a hatszáz fős tömegbe, és ütni kezdték az embereket.
150 évvel ezelőtt, 1875. március 2-án született Jászi Oszkár, a magyarországi polgári radikalizmus alapító politikusa és társadalomtudósa. Mi az, ami nélküle elképzelhetetlen lenne a modern magyar államban?
Habár Magyar Péter már a javarészt eldöntött kormányprogramját szavaztatja meg, ha mindez legalább a saját életünkről és a saját problémáinkról szól, már beljebb vagyunk.
Ha három év után végül mégis odadobjuk Ukrajnát az oroszoknak, az az egész nyugati világ szégyene lesz.
Fenyeget-e elbocsátási hullám a kereskedelmi szektorban az árrésstop miatt?
A hajó tízezer tonna napalmot szállított az USA hadserege részére Vietnámba. Az eltérítők a semleges Kambodzsába hajóztak, hogy megakadályozzák a rakomány felhasználását.
A USAID az amerikai soft power része volt, és ekként is fejtette ki hatását.
Másutt az alaptörvény a hatalmat korlátozza az egyének szabadsága felett, Magyarországon fordítva.
Régen látott, sikeres társadalmi mozgósítás tetőzte be a Magyar Orvosi Kamara kampányát, de a rendszer gerincét adó munkavállalók iránti szolidaritás hosszú távon nem spórolható meg.
Amíg törvények nem kényszerítik, a rendőrség továbbra sem fogja hatékonyan megvédeni a bántalmazások áldozatait.
A megkereséseinkre választ sem kapunk, miközben többször említettek minket. Lenne mit kérdeznünk.
Călin Georgescu csak tünet. De nagyon súlyos tünet. S az indulása ellehetetlenítése semmit sem old meg.
Az elmúlt év során a közszférát kemény érvágások érték. Mire számíthatunk idén? Sikerülhet megszervezni a dolgozókat?
Davis 2017-ben ellenállásra szólított fel, és arra kérte a hallgatóságot, hogy Trump elnökségének következő négy évében váljanak harciasabbá a társadalmi igazságosság iránti követeléseikben.
Hogyan emelkedett fel és bukott el a liberális nemzetköziség? Zombory Máté szociológus és történész az alábbi írásában az emlékezetpolitika példáján keresztül vizsgálja meg a kozmopolitizmus problematikáját.
Tüntetés a belvárosban, petíció-átadás a rendőrségen és minifesztivál a nemzetközi nőnap alkalmából.
Recenzió Cristina Rivera Garza Liliana legyőzhetetlen nyara című riportregényéről.
A folyamatos nők elleni erőszak hétköznapi, szinte banális, az érdek mögötte, hogy „maradjunk ott, ahol vagyunk”.
Ladányi Szerénától és Kéthy Annától a virágcsokrokig: a szociáldemokrata nőnap magyarországi történetét foglaljuk össze.
Ha a cél az egyetemes felszabadulás, milyen eszközök és az eszközök milyen alkalmazása vihet közelebb ehhez? Mi legyen a stratégiánk?
Ha a vasutat akarja vonzóbbá tenni a kormány, privát cégek helyett lenne jobb fejlesztője az állomásoknak.
Elemzésünk a sok évtizedes török-kurd konfliktus várhatóan jelentős fordulatáról.
Megfékezhetőek-e a hatalmas kiskereskedelmi láncok?
Egy héten belül százezer munkás szüntette be a munkát, és vonult utcára különféle követelésekkel. A konfliktus nyomán fokozódott a fasizmussal szembeni ellenállás.