300 olvasót keresünk egy Nagy Lépéshez
Szeretnénk szintet lépni.
Szeretnénk szintet lépni.
Az Egyesült Államokban és Angliában népszerű nőgyűlölő, erőszakos online szekta Európában is terjedni kezdett.
Első blikkre hasznosnak tűnik a kormány támogatott lakáshitel-konstrukciója. Na de mire?
Sikerülhet-e egy újabb Corbyn-projekt – ezúttal a Munkáspárton kívül és az ő ellenükben? Ez nagy mértékben múlik a brit Zöldeken is.
A most felvillanó polgári értelemben vett politikai felszabadulás, azaz az alkotmányos demokrácia kereteinek helyreállítása még rengeteg fegyelmet, elszántságot és elővigyázatosságot követel meg. De egy nagy lépést megtettünk.
A napokban jelent meg magyarul David Graeber és David Wengrow Mindenek hajnala (The Dawn Of Everything) című könyve, amelyben az emberiség történetét vizsgálják meglepően új szempontok alapján. A könyvben a szerzők átfogó elmélet formálására tettek kísérletet. A könyv alapjául szolgáló esszékből egy újabbat közöl a Tett.
A rendőrség az alkalmi munkaerő-felvételi módszerek ellen tiltakozó kikötőmunkásokra támadt, és három embert megölt, 115-öt pedig kórházba juttatott.
Olvasóink nem követhették élő közvetítésben, hogyan működött közre a rendőrség egy kegyetlen és felesleges kilakoltatásban. A sajtó korlátozásáról maga a hatóság gondoskodott. Mi viszont a TASZ segítségével bepereltük a rendőrséget.
A Szaksz elnöke szerint immár jöhet a sztrájk.
Ami jelenleg Gázában – és tágabban Palesztinában – zajlik, annak a tétje a palesztin nép fennmaradása saját földjén.
A rendőrség elárulta, egy hónapja a családvédelmisek jelzésére a bíróság távolságtartási végzést hozott a bácsalmási férfi ellen, amit később 60 napra meg is hosszabbítottak.
Rugalmas partnerként küzdene a béremelésért a győri Nemaknál a sztrájkot is kilátásba helyező Vasas Szakszervezetek, de egy kritikus szint alá nem engednék a dolgozók alapfizetését.
A Fidesz rossz lóra tett a Kincsem Parkkal, Karácsony kockáztatott és kaszált, a Tisza kiment kávézni. A melegekre nagy munka vár még.
Az évszázad egyik legdurvább kizsákmányoló megállapodása születhetett meg pénteken.
Fancsali Kinga első kötetének verseiben a beszélő jórészt társadalmi-politikai tudatosodásán keresztül jut el az általa örökletesnek – s így törvényszerűnek – hitt halálvágytól az életigenlésig.
Nagy István agrárminiszter ismét a rovarevés ellen kampányol.
Magyarország jelenleg is a globális emberkereskedelem kibocsátó országainak egyik európai fellegvára. Erről kéne beszélni.
Tiltás, fenyegetés, rendőri megfigyelés – mit sem értek, többen vonultak fel idén, mint az elmúlt harminc évben bármikor.
Szétszakad az MTA-tól elvett egykori kutatóhálózat. Utánajártunk, hogy miért!
Tiltás, tömegével érkező külföldi politikusok, kihátráló multik, beleálló ellenzék és Karácsony Gergely védnöksége mellett lehet az eddigi legnagyobb vonulás az idei.
A hordozótáska mint ellenállás.
Miután idéntől kevesebb pénzt tilthatnak le az adósok számlájáról a végrehajtók, a végrehajtási törvénnyel szemben kritikát megfogalmazó cikk jelent meg hétfőn a Világgazdaságban.
Mit nyerünk, ha Marxot saját korának vitái kontextusába helyezzük? Mit tanulhatunk így a képviseletiség kortárs válságáról?
A Dunai Vasmű elesett, jövő héten már csak azok maradnak a cégnél, akik lekapcsolják a villanyt. Lehet innen visszaút?
A felek sokat beszéltek arról, hogy szerintük mi van most, és keveset arról, hogy mi lesz.
A felhőkarcolók panorámás irodáiból nem látszanak az utasok.
Szerbia legjelentősebb eseménye zajlik.
Az elmúlt években több alkalommal is belehaltak az intézkedésbe szerhasználók. Fazekas Tamás ügyvédet kérdeztük.
A januárban elhunyt David Lynch filmrendezőre emlékezünk Slavoj Žižek filozófus esszéjével, amely először olvasható magyar nyelven.
Forradalmi kikapcsolódást!