A hetvenes évek Olaszországában a különböző csoportokat nem az erőszak felvállalása vagy „elítélése” különböztette meg egymástól, ez még igen távol van mai korunktól, ahol a társadalom féken tartásának egyik legfontosabb elemévé vált a moralizáló, absztrakt erőszakellenesség.
Lyukas zokni, és bili, ez a színvonal? Tényleg ez lenne a konzervatív újságírás, ennyire tartják az olvasóikat ezeknél a lapoknál, és ennyire tartják a szavazóikat a megrendelőiknél?
Kétségtelen, hogy van ok az elégedetlenségre, és a tüntetések a létező rossz közérzet kifejeződései, a megmozdulásokra nincs befolyásuk azoknak, akik a tűrhetetlen állapotok miatt fel vannak háborodva.
A halál és a halálfélelem egyformának mutat bennünket, s ezért sokan szeretik ezt a pillanatot fenntartani a mindannyiunk közötti alapvető közösség kifejezése számára, ahelyett, hogy a mindennapok acsarkodását tovább folytatnánk.
A hatalmi koncentráció révén kialakított függőségi viszonyokban áll a rezsim egész működésének a lényege.
Önmérséklet és gondolkodás. Minden, a jelenlegi szituációban részt vevő vagy részt venni akaró szereplő szeme előtt ezek kéne, hogy lebegjenek.
Hányszor érezzük azt, hogy egy sok száz szavas publicisztika kevésbé adekvát összefoglalása a bajainknak, mint egy összeszedett ordítás.
Az MTVA székháznál történt eseményekkel kapcsolatban kiadott ügyészségi nyilatkozat több szempontból is vitatható Schiffer András szerint.
A hétvégén Kecskeméten ugrott ki egy panelház hatodik emeletéről egy férfi, mert hitelgondjai voltak. Hogy pontosan mi történt, miért döntött így, azt nem tudjuk, de azt tudjuk, senki nem érdemel ilyen véget.
Már megint azt csináljuk, amit elítélünk főhajtásos-gyászfátylas-virágkoszorús évfordulókon: kiszolgáltatott, üldözött, ártatlan embereket hagyunk meghalni.
