A NER-sajtó jogszerű viselkedéssel „vádolja” a PDSZ-es vezetőt
A kormánysajtó úgy tűnik, feltétlen szervilizmust vár el azoktól, akik élnek a jog adta lehetőségekkel.
A kormánysajtó úgy tűnik, feltétlen szervilizmust vár el azoktól, akik élnek a jog adta lehetőségekkel.
Kedden egy olyan kilakoltatásnak lehettünk szemtanúi, amely megmutatja, milyen rémisztően kiszolgáltatott a társadalom jelentős része a végrehajtókkal és a nyerészkedőkkel szemben.
Dicsekedhet-e előrelátásával az, aki romba dönti az oktatást, és nem tudja, mit kezdjen az általa elszabadított akkumulátoripari káosszal?
„Aki beletörődik a forradalmi defetizmus reménytelenségébe, az abba törődik bele, hogy a szocializmus történelmietlen és reménytelen, a béke pedig addig várat magára, amíg az expanzív politikát folytató kormányok jónak látják a háborút.” Mitévő legyen a baloldal az ukrajnai háború kapcsán?
Az, hogy a vasutat, egyetemeket, egészségügyet vagy a Nemzeti Galériát eladjuk, kiárusítjuk, megszerezzük, rendkívül népszerűtlen ötlet lenne. Inkább az elhanyagolás stratégiáját alkalmazzák.
A baloldal akkor lesz erős, ha a valóságot tudja uralni, nem „a narratívát”.
A Fidesz új politikai terméke a polgári- és proletárforradalmak leverőinek piedesztálra emelése?
Bármennyire is kényelmetlen ez a következtetés, de az újjáépítés megkezdéséhez békére van szükség. De hogyan lehet ez a béke tartós?
Az olvasó végigkíséri a fiatal Annie Ernaux-ot az abortuszért folytatott harcban, a bizonytalanságban és a kétségbeesésben.
A történelmi egyházak és kormányközeli karitatív szervezetek a „ha szeretettel segítünk, az mindig jó” hozzáállással gyakran szakértelem nélkül állnak sorba a hatalomért és pénzért, miközben a teljes szociális szférát ellenőrizhetetlenné teszik.