Nyomozás indult a győri képviselő ügyében, akit nem engedtek be a választási bizottsági ülésre
Láthatatlan bizottsági ülések, átváltozó szavazatgyűjtő dobozok – Győr különös hely.
Láthatatlan bizottsági ülések, átváltozó szavazatgyűjtő dobozok – Győr különös hely.
Veres Pál szerint fenntarthatatlanná vált a helyzet az MVK-nál, sürgős intézkedésre volt szükség.
A miniszterelnöki főtanácsadó éveket töltött Oroszországban, ahol magas rangú politikusokkal ismerkedhetett.
Rövid performansszal invitáltak mindenkit a november 7-i, Erdoğan elleni blokádra.
„A mai erdogáni Törökország bűnnek tekinti e történelmi tény felemlítését is.”
A belügyminiszter, Süleyman Soylu szerint nem feladatuk gondoskodni a fogoly dzsihadistákról.
A nagyvállalatok igyekeznek a legminimálisabb erőfeszítéssel azt a látszatot kelteni, mintha őket is komolyan foglalkoztatná a klímaváltozás elleni harccal.
A megfelelő időben nyújtott önkormányzati támogatással meg lehetne akadályozni a nagyon gyorsan kezelhetetlenné váló tartozásokat – ehhez azonban a hatalomról az emberekre kell fordítani fókuszt.
Az állami tulajdonban álló tavak vízutánpótlásának megoldását a ’80-as évek óta tervezik, a megvalósításról azonban nem sikerült megegyezni.
Baranyi Krisztina szerint úgy látszik, korábban ez volt a szokás, a régi reflexek még működnek.